Az elmúlt száz év legnagyobb egri beruházásáról van szó. Északkelet-Magyarország egyik legjelentősebb, több mint 20 000 m2-en megvalósuló új szolgáltató, szórakoztató és irodai funk-
ciókat is ellátó kereskedelmi fejlesztése a tervezett ütemben halad – mondta Noah M. Steinberg, a beruházó cég elnök-vezérigazgatója. Az eseményen jelen volt Veres Tibor, a Wallis elnöke, valamint Habis László, Eger polgármestere is.
Az Agria Park a régió legnagyobb bevásárlóközpontja lesz, a szomszédos megyékből is felkereshetik majd az érdeklődők. A projekt anyagi hátterét a tulajdonos és fejlesztő Wallis Ingatlan saját tőkéből és az Euro Hypo bankkal szerződve banki finanszírozás útján biztosítja. A pénzügyi konstrukció arányait nem közölték. A hajdani gyárépület helyén három szinten összesen 21 800 m2 bérbe adható terület létesül, amely 18 000 m2 üzlethelységnek, 1600 m2 irodának és 1400 m2 raktárnak ad otthont. A mélygarázsában megvalósuló hozzávetőleg 500 parkolóhely pedig hozzájárul a környék parkolási gondjainak rendezéséhez – nyilatkozta Habis László polgármester.
Az Agria Parkban 20–50 m2-es kis-, 50–300 m2-es közepes boltok, illetve négy-öt 500–1500 m2 méretű nagyáruház kap helyet. Számos bérlővel megállapodtak már – például a Librivel, a DM-mel, a Vision Express-szel és az Eged-Kerrel –, így a várhatóan ez év végén megnyíló komplexumot teljesen kiadhatják – közölte a társaság.
A beruházó nagy gondot fordított az eredeti építészeti értékek megóvására – ezért felújítják és integrálják a régi részeket, így például megőrzik a jelképpé vált víztornyot, a dohánymúzeumot és az eredeti kovácsoltvas szerkezeteket.
A generálkivitelező a Wallis Ingatlan csoporthoz tartozó Market Építő, az üzemeltetést az ugyancsak Wallis-érdekeltségű DeTeImmobilien-Hungary Magyarország létesítménygazdálkodó cég végzi. További közreműködők a lebonyolító és műszaki ellenőr Óbuda-Újlak, a tervező Schön Építész Iroda és a szintén „csoporttag” Wing Tervező.
A Philip Morris egri dohánygyár megüresedett épületeinek hasznosítására kiírt pályázatot követően a hajdani iparterület 2006 márciusában került a Wallis Ingatlan tulajdonába. A befektető célja, szoros együttműködésben Eger városával, egy olyan épületegyüttes kialakítása volt, amely megőrzi a történelmi városképet, illetve illeszkedik ahhoz, és méltó utódja lehet az egykori gyárépületnek. Az itt felépülő bevásárlóközpontot két nagyobb egység alkotja: az 1896-ban alapított dohánygyár városképi szempontból kiemelt, eredeti épületei, illetve egy új, modern stílusú épület.
A Wallis Ingatlan tavaly eladta a CIB Ingatlanlízingnek három meghatározó jelentőségű budapesti irodaberuházását. A vevő 60 millió eurót fizetett a Danu-
bius irodaházakért, valamint a Bajor és Polar Center nevű irodaházért. A két társaság még tavasszal állapodott meg egymással a mintegy 30 000 m2 alapterületű ingatlanportfólió adásvételéről. A tranzakció mérete miatt kötelező gazdasági versenyhivatali engedélyeztetés jogerőre emelkedését követően kora ősszel véglegesen lezárult az adásvételi folyamat, így az ingatlanok tulajdonosa immár a CIB Lízing Csoport.
Az irodai fejlesztéseken kívül két jelentősebb ipari ingatlanberuházást (Dél-pesti Üzleti Park, East Gate Business Park) is végez a társaság. Pest déli, illetve északi részén indultak el két különböző méretű üzleti parkkal, mindkét beruházás a terveknek megfelelően halad. Az East Gate Business Parkban éppen a közelmúltban kötöttek újabb bérleti szerződéseket.
Danubius házak (felépült)
Bajor és Polar Center (felépült)
Máriássy ház (felépült)
Átrium Park (épül)
Stúdium irodaház (épül)
2. ipari ingatlanok
Dél-pesti Üzleti Park (épül)
East Gate Business Park (épül)
3. kiskereskedelmi ingatlan
Agria Park (épül)
4. egyéb
BMW-bemutatóközpont (felépült)
Corvinus Campus (épül)
Danubius házak (felépült)
Bajor és Polar Center (felépült)
Máriássy ház (felépült)
Átrium Park (épül)
Stúdium irodaház (épül)
2. ipari ingatlanok
Dél-pesti Üzleti Park (épül)
East Gate Business Park (épül)
3. kiskereskedelmi ingatlan
Agria Park (épül)
4. egyéb
BMW-bemutatóközpont (felépült)
Corvinus Campus (épül)-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.