MTV: nagyobb leépítés, demonstráció
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságAz eddig hangoztatott kétszáz helyett akár négyszáz dolgozó leépítése is elképzelhető a Magyar Televízió (MTV) Zrt.-nél – állítja a Népszabadság. Az MTV tegnap este kiadott közleményében ugyanakkor cáfolta a lap értesüléseit, csupán annyit erősített meg, hogy csökkenni fog a kiemelt fizetésűek száma. A válságkezelési terv szerint mindenesetre a kétszáz, biztos leépítésre szánt munkatárs felét a gyártási területről, harmadát a műsorkészítésből, 38 embert az adminisztratív állásokból bocsátanának el. Az is kiderült, hogy az MTV a 2008–09-es évre 3 millió euróval tartozik az Európai Műsorszolgáltatók Szövetségének (EBU).
A kialakult állapotok miatt tegnap délután az MTV-ben működő sztrájkbizottság a közszolgálatiságért szervezett demonstrációt a Magyar Rádió márványtermébe. Zenészek, filmesek, színészek, irodalmárok, képzőművészek, tudósok, sportolók is részt vettek „a médiaszabályozás megújítása, a Magyar Televízió kulturális rendeltetésének megóvása” címszóval hirdetett akción. VG


