Pintér István,
a Magyar Gépjárműipari Szövetség elnöke, a Rába Járműipari Holding Nyrt. elnök-vezérigazgatója
A járműipar szereplőit megviselte az elmúlt másfél év. Mi várható a közeljövőben?
Manapság összehasonlíthatatlanul nehezebb terveket készíteni, mint a krízis előtt. Az előreláthatóság a korábbi 6-8 hónapról tavaly 1-2 hónapra csökkent, akkor még rendeléseket is töröltek, de ma már 3-6 hónapra látunk előre. Vannak már biztató jelek, és a második fél évben felgyorsulhat a gazdasági növekedés. Az azonban biztos, hogy csupán több év alatt kapaszkodik vissza a világgazdaság a hitelválságot megelőző szintre, így nem lehet megjósolni, mikorra érjük el a három évvel ezelőtti termelési volument. Elég, ha csak arra gondolunk, a Magyar Suzuki termelőkapacitását 300 ezresre fejlesztette, de a visszaesett vásárlói igény miatt csak 180 ezret adott el tavaly, és az Audi Hungaria Kft., valamint a szentgotthárdi General Motors-üzem is megérezte a kereslet esését.
A legfrissebb adatok szerint Európában harmadával több személykocsi készült az első negyedévben, mint egy évvel korábban, és 50 százalékkal bővült a kishaszonjármű-gyártás.
Ebből azonban a magyar kis- és középvállalatok édeskeveset éreznek. A betelepülő multinacionális vállalatok ugyanis ragaszkodnak a már bevált beszállítóikhoz, és nehéz bekerülni a kiválasztottak körébe. Remek dolog, hogy az Opel és a Volkswagen konszern legtöbb modellje számára Szentgotthárdon, illetve Győrben készülnek a motorok, de azokban ma még kevés a magyar beszállítók terméke. A mostani helyzetből ugyanakkor Magyarország elég jól jöhet ki, még akkor is, ha Nyugat-Európában magas a munkanélküliségi ráta. A verseny miatt olcsón kell termelni, és Magyarországnak komoly esélye van arra, hogy erősítse kapcsolódását az iparág nemzetközi vérkeringésével. Nálunk ugyanis nem sokkal drágább a termelés, mint Kínában, ha a költségekhez a szállítást és a logisztikai kockázatokat is hozzászámítjuk. Nem is beszélve arról, hogy elkerülhetetlen a jüan felértékelődése. Így régiónk nincs rossz helyzetben.
Mi lesz tehát a válság után?
Az új világ más lesz, mint a régi, és másutt lesznek a járműgyártás és a piacok súlypontjai. Európa járműipara számára valószínűleg az egyik legnagyobb kihívás, hogy a személyautó-gyártásban megjelenik Kína és India új súlypontként, és régiónk gyártóbázisként és logisztikai szempontból is felértékelődhet mind a személygépkocsik, mind a haszonjárművek főegység- és alkatrészellátásában Nyugat-Európa és Ázsia között a következő 10-15 évben. A magyar vállalatok számára ugyanakkor a jövő az új technológiák – például a hibridjármű-hajtásláncok – meghonosítása, illetve a k+f területén is körvonalazódhat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.