A tizenöt évnyi szünet után visszaterő Oasis turnéja pénteken Cardiffban kezdődött meg, és a zeneipari szakemberek várakozása szerint minden idők egyik leglátogatottabb és legnagyobb bevételt hozó koncertkörútja lehet az Egyesült Királyságban
Egy a Guardian által közölt kutatás készítői arra számítanak, hogy a tizenhét állomásos turné összesen 1,4 millió rajongót vonz majd, ők pedig összesen körülbelül 1,06 milliárd fontot költenek, ez fejenként több mint 766 font.
Ennek az összegnek a legnagyobb részét a jegyárak teszik ki. Ahogy arról korábban a Világgazdaság is írt, nagy botrányt váltott a Ticketmaster dinamikus árazási gyakorlata, melynek lényege, hogy az óriási kereslet alaposan felverte a jegyek árát: többen jártak úgy, hogy az eredetileg 150 fontba kerülő jegyek ára pillanatok alatt 350 fontra ugrott, s végül ezért az árért voltak kénytelenek megvásárolni a belépőket.
Borsos árak ide vagy oda, a rajongók bizony hajlandóak így is alaposan zsebbe nyúlni, hogy láthassák a kedvenceiket, tízből hat megkérdezett jegytulajdonos úgy nyilatkozott, hogy végül drágábban vett jegyet valamelyik koncertre, mint azt eredetileg tervezte.
A teljes cikket ide kattintva olvashatja el az Origo oldalán.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.