BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csalással vádolja a Google a Microsoftot

A világ legnagyobb internetes keresőcége azzal vádolja riválisát, hogy saját szoftverében a Google keresési eredményeit is felhasználja.

"A Bing keresési eredményei közül több a Google találatainak gyenge másolatának tűnik" – mondta a cég hivatalos blogján Amit Singhal, a Google keresésre szakosodó mérnöke. Singhal szerint ennek egyik bizonyítéka, hogy a nyár folyamán a Microsoft keresője, a Bing még semmilyen eredményt nem mutatott egy bizonyos, szemmütéttel kapcsolatos keresőkérdésre, később azonban egyszercsak megjelentek a Google keresési eredményei, ez pedig furcsa a szakértő szerint – tudósít az AFP.

A Google egyébként továbbment a kísérletezésben, ugyanis olyan, értelmetlen keresőkérdéseket is kidolgozott, mint " hiybbprqag" vagy "juegosdeben1ogrande" – ezekre pedig a keresőóriás csak egy találatot mutatott ki. Tesztelésképpen azután a keresőóriás ugyanezeket a szavakat ütötte be a Bing keresőbe és – meglepetésre – ugyanazt az egy-egy eredményt kapta meg ott is.

A Bing alelnöke elutasította a vádakat és krimi regénybe illőnek nevezte a Google eljárását, aminek fő célja a figyelemfelkeltést.

AFP - Világgazdaság Online-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.