BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Von der Leyen országjárásba kezdett: ugyanazokat a pénzeket ígéri be minden országnak – így ajándékoznák meg az ősellenségeket

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az olaj- és gáztermelő ország után mindjárt a konyak- és zöldségtermelő országba utazott az Európai Bizottság elnöke. Ursula von der Leyen szinte ugyanazokkal a szavakkal ígérte meg ugyanazt a pénzt az egymással régóta ellenségeskedő két országnak, de közben egy olyan ajánlatot is tett, amivel aligha válik az orosz fogyasztók kedvencévé.

Az elmúlt hónapban egyre több örmény virág özönlik az európai piacra, "szép szimbóluma" ez egy új fejezetnek – lelkendezett csütörtökön Jerevánban Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke. Az EU-barát Nikol Pasinján választási győzelme Brüsszel másik ünnepelt nemzetközi slágere Magyar Péter sikere mellett az elmúlt hónapokban. A látogatás különlegessége, hogy a bizottsági elnök Jerevánba Bakuból érkezett, ahol gyakorlatilag ugyanazokat a pénzt ígérte meg az örmény ősellenség elnökének, Ilham Alijevnek, mint az örményeknek – egy apró, de lényeges különbséggel.

Ursula von der Leyen ugyanazt a pénz ígérte meg a két ősellenségnek, a "kis eltéréssel" Vlagyimir Putyin lábára lépne
Ursula von der Leyen ugyanazt a pénz ígérte meg a két ősellenségnek, a "kis eltéréssel" Vlagyimir Putyin lábára lépne Fotó: AFP

Szedjük időrendbe a dolgokat.

A volt Szovjetunió befolyási övezetéből leszakítani országokat a kommunista óriás összeomlása óta "szokása" a Nyugatnak, illetve az Európai Uniónak, és körülbelül azóta folyik éles ellenségeskedés Azerbajdzsán és Örményország között, amit a Donald Trump bábáskodásával egy éve Washingtonban aláírt közös békenyilatkozat csak csillapított. A "baltás gyilkos" esetét övező torzsalkodásra az érintetté vált Magyarországon is jól emlékezhetünk.

A régiónkat tekintve az európai "nyomulás" hatalmas és stabil sikernek számított. Azóta azonban lett belőle

  • egy négy éve folyó háború a közvetlen szomszédban, 
  • a NATO terjeszkedése az orosz határok mentén, 
  • a modern európai történelemben példátlan fegyverkezés az oroszok ellenében,
  • és számos ígéret – de csak ígéret – új országok felvételére az EU-ba.  

Az EU előrenyomul: az azerieknek az energiája kell, Örményország szőröstül-bőröstül

Örményország is szerepel az uniós terjeszkedés célpontjai közt, ha nem is ezeknek "belső körében", mint Ukrajna és a Nyugat-Balkán. Ezzel szemben Alijev elnök azt tapasztalhatta, hogy nemigen kapott Brüsszelből jó szót 2022-ig. Az olaj- és gáztermelő ország "barátai" közé csak akkor fejlődtek fel az európai "udvarlók", mikor megcsapta őket az energiaválságok szele, és felszökött az elszántságuk Vlagyimir Putyin elnök orosz gazdaságának leszakítására Európáról.

Azóta egymásnak adják a kilincset az európai politikusok Bakuban. A korábbi brüsszeli bírálatok emberi jogi ügyekben Ursula von der Leyen szerdai bakui beszédéből is kimaradtak, a dicséretözön talán csak egy árnyalattal tér el a csütörtöki jerevánitól: kevésbé költői és lelkes. A felütésben a beszédírónak a helyszín méltatásaként csak ennyire futotta Bakuról: "Figyelemre méltó város, ahol a gazdag és ősi örökség lenyűgöző modern építészettel találkozik."

Ami az energiagazdag Azerbajdzsánt illeti, itt az energiára szomjas EU-nak inkább kérni-, mint adnivalója van – de ez így nem jól fest, s mint a jó vendég, Ursula von der Leyen ajándékkal érkezett. De csak egy nagy zsákja volt a két szomszédos ország számára.  

Ursula von der Leyen: csak egy nagy zsákja volt, de a kisebbért az oroszok nem mondanak köszönetet

A jereváni és bakui beszédet összehasonlítva feltűnő, hogy mindkét helyen szinte ugyanazokkal a szavakkal-mondatokkal prezentálta a bizottsági elnök az "ajándékot".

Fotó: AFP

Alijevnek a következő bejelentést tette: 

A békét az összekapcsolhatóság erősítésével kívánjuk előmozdítani. 

  • "A Global Gateway beruházási programunk keretében akár 200 millió euró vissza nem térítendő támogatást biztosítunk a Dél-Kaukázust összekötő közlekedési, energetikai és digitális kapcsolatok fejlesztésére, 
  • ami akár 2 milliárd eurónyi állami és magánberuházást is mozgósíthat.
  •  A lehetséges projektek közé tartozik a Nahicsevánon átvezető vasúti összeköttetés, illetve a bakui kikötő fejlesztése."

Jerevánban ugyanezt a két nagy tételt tette az asztalra, annyi konkrétummal, hogy "Örményországban a támogatás a jelenleg előkészítés alatt álló projektek megvalósítását segítheti, többek között a határátkelőhelyek, valamint a közúti infrastruktúra fejlesztését".

Egy 20 millió eurós szintén közös tétel mellé, amely a békét mozdítaná elő, a politikus odatett még egy kisebb tételt és egy intézkedést, ami nem fog osztatlan örömöt kelteni az örményekkel hagyományosan kiváló külkereskedelmi kapcsolatokat ápoló Oroszország fogyasztói közt. 

Megfosztanák az oroszokat a kedvenc örmény áruiktól

Feltűnőbb politikai átrendezés aligha kell annál, mint ha átirányítod valakinek a kedvenc árucikkeit saját magadhoz, "ha a vodkáját nem tudod elvenni az orosztól, legalább a konyakját vedd el" jeligével. 

Fotó: AFP

Van egy bejelentésem – mondta Pasinjánnak von der Leyen: "Először is, hamarosan meg fognak kapni további 18 millió eurót a kereskedelmük erősítésére és diverzifikálására."

Az utóbbi években megtanulhattuk, ha egy európai csúcspolitikus kereskedelem-diverzifikálásról beszél, aligha az oroszok számára kedves dologról lesz szó. A folytatásból kiderül, hogy most sem. 

"A finanszírozás például hozzájárulhat egy exportösztönző ügynökség létrehozásához, valamint az örmény vállalkozások exportkapacitásának bővítéséhez. Ez a 18 millió euró annak az 52 millió eurós támogatási csomagnak az utolsó része, amelyről június eleji telefonbeszélgetésünk során egyeztettünk" – mondta a politikus, majd egy intézkedést is bejelentett:

"Másodszor pedig egy lépéssel tovább megyünk: javaslatot teszünk az autonóm kereskedelmi intézkedések (Autonomous Trade Measures) bevezetésére. Ezek révén az Örményországból az Európai Unióba irányuló export közel 80 százaléka liberalizálódik."

Egyoldalú piacnyitás politikai célzattal

Ez azt jelenti, hogy az Önök velünk folytatott kereskedelmének 80 százaléka vámmentessé válik. Ennek köszönhetően azokat a termékeket is átirányíthatjuk az Európai Unió 450 millió fogyasztót számláló egységes piacára, amelyek jelenleg még nagymértékben az orosz piactól függenek – mondta. "Ez az intézkedés gyakorlatilag az európai piacot nyitja meg az Örményországból származó friss gyümölcsök, zöldségek és növények csaknem 99 százaléka előtt, amelyeket korábban Oroszországba exportáltak."

Azokat a termékeket, amelyek jelenleg még nagymértékben az orosz piactól függenek, átirányíthatjuk az Európai Unió 450 millió fogyasztót számláló egységes piacára. Ez az intézkedés gyakorlatilag megnyitja az európai piacot az Örményországból származó, korábban Oroszországba exportált friss gyümölcsök, zöldségek és növények csaknem 99 százaléka előtt. Emellett az Európai Unió egységes piaca az örmény ital- és szeszesital-export több mint 90 százaléka számára is megnyílik –vetíti előre a bizottsági elnök az orosz fogyasztók számára kopár valóságot.

Európai autót nem kapni, ezt még valahogy csak elviselik az orosz fogyasztók. No de örmény konyakot se?

Ha egyszer a kínaiak megindulnak

Jó-e az örményeknek, ha a német issza az Ararátot, az orosz meg nem, majd kiderül, hogy gondolják (a franciák már nem biztos, hogy örülnek a fordulatnak). Ami az azerieket illeti, szívesen fogadják a barátkozást, ami újabb vevőket jelent és nagyobb versenyt az azeri gáz és olaj piacán.

Mire lesz elég a régióban az Ursula von der Leyen leszállította csomag, szintén a jövő kérdése. Oroszország földrajzilag ott marad, ahol volt, és nem ők az egyetlen versenytárs: miként a világ oly sok pontján betették a lábukat a kínaiak is.

Hszi Csin-pingnek ugyan sokkal nagyobb távolságra kellene utaznia Azerbajdzsánig, mint Ursula von der Leyennek, de Pekingnek tenger pénze van a globális terjeszkedésre, és évtizedeken átnyúló stratégiája. Be is tették a lábukat ide is, és szemlélődnek.

A kínai működőtőke összege Azerbajdzsánban márt a múlt év közepére meghaladta a 400 millió dollárt, a feldolgozóiparra koncentrálva, de egyre fontosabbak a megújuló energia- és logisztikai projektek. (Az európai energiacégek, köztük a Mol ennél nagyságrendileg többet ruháztak itt be, de a kínaiak előrelendülőben vannak.) Örményországban is indultak az elmúlt években infrastruktúra projektek kínai részvétellel, de ez egy kisebb hullám. Kína számára nem létezik fehér folt, de ők alighanem meghagynák a konyakjukat az oroszoknak. 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.