Erős forinttal nyaralunk, és még a bankok is értünk licitálnak a devizaváltásban


Egy évvel ezelőtt még álmodozásnak tűnt volna, hogy 350 forint körüli euróval és 310 forint körüli dollárral nyaralhatunk, hiszen akkoriban 400, illetve 340 forint közelében járt a két árfolyam. A mostani erősödés önmagában komoly megtakarítást jelent minden külföldi költésen, de csak akkor, ha nem adjuk vissza ezt az előnyt a fizetés közben a devizaváltással. A Mastercard friss adatai szerint ugyanis a külföldre utazó magyarok 76 százaléka már kártyával fizet a határon túl, a szállásokat 53, az egyéb úti költségeket 60 százalékban egyenlítjük ki digitálisan.

Devizaváltás – óvakodjunk a kényelmi csapdáktól
A legdrágább csapda jellemzően a forintos fizetés külföldön. Ha egy boltban vagy ATM-nél a terminál felajánlja, hogy forintban terheli a vásárlást (ezt hívják DCC-nek), érdemes nemet mondani rá. Ilyenkor ugyanis a kereskedő vagy a bank saját, jellemzően kedvezőtlen árfolyamán számolják át az összeget, miközben a hagyományos, kártyatársasági konverzió szinte mindig jobban megéri – még akkor is, ha az árfolyamot előre nem ismerjük pontosan.
A második gyakori hiba, hogy valaki nem a legjobb árfolyamon váltja pénzét. A BiztosDöntés.hu friss összesítése szerint a hazai bankok között nagy a verseny a kedvezményes devizaváltásban. Ezt kihasználva sokat lehet spórolni, de érdemes pontosan megnézni, mik ennek a feltételei, mert jelentősek a különbségek a bankok között például abban, hogy mikor, mekkora összegben és milyen tranzakcióknál lehet ezt igénybe venni.
A nyerő idősávok és a megemelt keretek
Nézzünk néhány példát, mennyire eltérő feltételekkel lehet élni a kedvezményes devizaváltás lehetőségével a bankoknál:
- Az Erste ügyfelei eddig munkanapokon 8 és 17 óra között válthattak kedvezményesen forintot devizára, július 1-től azonban ez az időszak 19 óráig kitolódik. A keret a lakossági ügyfeleknél havi 600 ezer forint, Prémium ügyfeleknél 750 ezer, a World és Private Banking szegmensben pedig 1 millió forint. A Gránit Banknál hétköznap 9 és 17 óra között, kizárólag a mobilalkalmazáson keresztül lehet váltani, a keret pedig számlacsomagtól függően 350 ezertől 1,5 millió forintig terjed.
- Az OTP-nél az Árfolyam+ szolgáltatás bekapcsolása után – a bekapcsolást követő hónaptól – gyakorlatilag időkorlát nélkül elérhető a kedvezmény, havi kétszer 600 ezer forintos keretben, összesen akár 1,2 millió forintig: az egyik a külföldi kártyás vásárlásokra, a másik az utalásokra és a saját számlák közötti átvezetésekre vonatkozik. Aki pedig azonnal, valós idejű árfolyamon váltana, annak az OTP nemrég egy másik felületet is kínál: a SingleMarket platformon munkanapokon 8 és 22 óra között több mint 30 devizapár érhető el, a megvett összeget pedig rögtön jóváírják a számlán. A Raiffeisennél a kedvezmény munkanapokon 8 és 18 óra között, tranzakciónként akár 40 millió forintig igényelhető, bár az árfolyam itt kevésbé kedvező.
- A fintech szereplők közül a Revolutnál hétfő 0 órától péntek 23 óráig – az ingyenes Standard csomagban havi 350 ezer forintos keretig – felár nélkül lehet váltani, ezen felül és hétvégén 1 százalékos felár terheli az átváltást. A Wise nem havi keretet, hanem előre látható díjat számít fel, cserébe korlátozás nélkül kínál kedvező árfolyamot. Ebből is látszik, hogy ahány bank, annyiféle, ráadásul igencsak eltérő szabály. Ezért pontosan kell ismerni a feltételeket ahhoz, hogy tényleg kedvező árfolyamon váltsa át a bank a forintunkat euróra vagy dollárra.
Akinek ezeknél a havi kereteknél nagyobb összegre van szüksége, és a teljes pénzét kedvezményesen szeretné átváltani, az két dolgot tehet. Egyrészt több banknál is nyithat akár ingyenes bankszámlát, amivel megtöbbszörözheti a kedvezményes devizaváltás havi keretösszegét. Az Erste, a Gránit Bank, az OTP Bank és a Revolut Bank alap kereteivel számolva is együttesen havonta akár 1,9 millió forint kedvezményes átváltását teszik lehetővé. Másrészt azt is meg lehet tenni, egy nyár végi, őszi utazás esetén, hogy előre tervezve, hónapokra bontva, az egyes hónapokban csak a kedvezményes keret erejéig váltjuk át a forintot devizára. A két módszer persze tetszés szerinti bankokkal rugalmasan kombinálható is.
Olcsóbb a készpénzfelvétel, mint hinnénk
A készpénzfelvétel is rejt tartalékot: az Európai Gazdasági Térségben – vagyis az EU-ban, Izlandon, Liechtensteinben és Norvégiában – euróban felvett készpénz minden banknál, minden kártyával a belföldi automatás felvétellel megegyező díjú, ez nemcsak ATM-re, hanem bankfiókra, postára és pénzváltóra is vonatkozik. Több banknál – köztük a CIB-nél, az Erste-nél, az OTP-nél és az UniCredit-nél – az anyabanki ATM-hálózat további kedvezményt is jelenthet.
Utazás előtt tehát nem csak a bőröndöt érdemes összekészíteni: egy rövid banki ellenőrzéssel – a kártya lejáratától a napi limitig – és a legkedvezőbb váltási csatorna kiválasztásával a forint erősödéséből fakadó megtakarítás tovább növelhető.











