A szakemberek szerint a tavasz megérkeztével a térség újabb veszélynek lesz kitéve. A tavaszi áradások bel- és árvizeket hozhatnak magukkal, ami elősegíti a kullancspopuláció újraéledését. A kullancscsípés komoly, maradandó károsodással járó betegséget okozhat. Ezért a Nemzeti Erőforrás Minisztérium és az ÁNTSZ örömmel fogadta, hogy a Hungaropharma Zrt. és a Baxter Hungary Kft. több mint húszmillió forint értékű védőoltást ajánlott fel az Ajka melletti timföldgyár térségében élők számára.
A védőoltás minél szélesebb körben terjedjen el, alapvető cél az e régióban élők egészségi állapotának megőrzése, amelynek a kullancscsípés elleni védekezés is elengedhetetlen része – mondta az adományozás kapcsán dr. Göndöcs Zsigmond egészségügyi kormánymegbízott. Egyébként a felajánlás a második volt a régióban, így Kanizsai Judit, az Ajkai Kistérségi Intézet kistérségi tiszti főorvosa arról számolhatott be, hogy az első adag 85 százalékát már felhasználták.
A bőrből nehezen eltávolítható ízeltlábúak gyakran emberre is veszélyes kórokozókat hordoznak, amelyek súlyos betegségeket idézhetnek elő. A leggyakoribb ilyen megbetegedés a baktérium okozta, idegrendszeri elváltozásokkal járó Lyme-kór. Még nincs ellene megfelelő védelem, de idejében felismerve antibiotikummal jól gyógyítható. A kullancs által terjesztett legveszélyesebb kór a vírus okozta agyvelő- és agyhártyagyulladás. Ezek maradandó bénulást, de akár halált is okozhatnak. Szerencsére sikeresen védekezhetünk ellenük az ajánlott védőoltással, amelyet a háziorvos vagy a gyermekorvos is beadhat. Ahhoz, hogy a kirándulószezonra biztosan védettek legyünk, érdemes már most elkezdeni az immunizálást. A teljes védettség kialakulásához három oltásra van szükség. Az első két alkalom között négy hétnek kell eltelni, a harmadik adag pedig az ezt követő 5–12 hónap elteltével esedékes. Ezt követően három év múlva, majd ötévenként emlékeztető injekciókra lesz szükségünk.
Sokan félnek a tűtől, emiatt nem szívesen teszik ki magukat a szúrással járó kellemetlenségeknek. Nekik különösen jó hír, hogy már itthon is elérhetők a legmodernebb technológiával készült oltótűk. A speciális végű, „könnymentes” tűknek köszönhetően szinte meg sem érezzük a szúrást. VG
A kirándulók, táborozók rémálma a kullancscsípés.
A 2–5 milliméter nagyságú, pókszerű állatok ostromára két irányból is számítani lehet. Az úgynevezett közönséges kullancs cserjék és bokrok leveleinek fonákján kapaszkodva várja áldozatát, akire ráveti magát. A látó kutyakullancs a fűszálak árnyékos felén megtapadva, lesből támad. A parányi vámpír legszívesebben a napfény hatásától mentes, ruhával fedett, izzadt-párás testrészbe, például hónaljba vagy a lábujjak közé fúródik.
Amikor megcsípi áldozatát, nyálával érzéstelenítőanyagot fecskendez a bőrbe, hogy ne lehessen egyhamar észrevenni a vérszívást.
A kirándulók, táborozók rémálma a kullancscsípés.
A 2–5 milliméter nagyságú, pókszerű állatok ostromára két irányból is számítani lehet. Az úgynevezett közönséges kullancs cserjék és bokrok leveleinek fonákján kapaszkodva várja áldozatát, akire ráveti magát. A látó kutyakullancs a fűszálak árnyékos felén megtapadva, lesből támad. A parányi vámpír legszívesebben a napfény hatásától mentes, ruhával fedett, izzadt-párás testrészbe, például hónaljba vagy a lábujjak közé fúródik.
Amikor megcsípi áldozatát, nyálával érzéstelenítőanyagot fecskendez a bőrbe, hogy ne lehessen egyhamar észrevenni a vérszívást.-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.