Közel másfél milliárd forintos veszteséggel zárta a tavalyi évet az Econet.hu Nyrt. (még be nem jegyzett új nevén Est Media Nyrt.). Ennek azonban jelentős részét egyszeri tételek okozták.
Az elmúlt év az Econet számára a Sziget Kft. többségi tulajdonának november végi megszerzésével a cégméret ugrásszerű növekedésével zárult, 2010. december 31-én a cégcsoport konszolidált mérlegfő-összege meghaladta a 10 milliárd forintot. A társaság árbevétele a portfólió bővülése miatt a 2009-es adathoz képest csaknem négyszeresére, 8,38 milliárd forintra nőtt. A portfólióbővülés miatt megnövekedtek ugyan a csoport költségei is, mindemellett az üzemi eredmény csaknem 430 millió forinttal, 69 százalékkal, az EBITDA pedig több mint félmilliárd forinttal, 108 százalékkal javult a bázisidőszakihoz képest. Az adózott vállalkozási eredmény szintjén az egyszeri tényezők hatásait mind a bázis-, mind a tárgyidőszak számaiból kiszűrve 33 százalékos mértékű, 163 millió forintos javulás látható. A 2010-es évet a megelőző évinél nagyobb mértékben, mintegy –1,15 milliárd forinttal befolyásolták egyszeri tételek: értékvesztések, terven felüli értékcsökkenés és saját részvényekre vonatkozó határidős pozíciókon elszenvedett veszteség.
Balázs Csaba, az Econet.hu Nyrt. elnök-vezérigazgatója kiemelte: „A 2010-ben végrehajtott akvizíciós lépések eredményeként sikerült jelentős árbevétel-növekedést elérnünk. Határozott célunk, hogy a cégcsoport 2011-es árbevétele a reklámpiac teljesítményétől függően 8,5 és 10 milliárd forint közötti tartományban legyen, és a csoport üzemi szintű eredményessége is intenzíven javuljon a 2010-es adatokhoz képest.” N. M.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.