Cégvilág

Sanofi: Magyarországon nem lesz tömeges leépítés

Tömegtermék helyett személyre szabott gyógyszerekre fókuszál a Sanofi, átalakul a cégóriás hazai leányvállalata is

Elérte a magyarországi leányvállalatot is a sanofi-aventis nemzetközi gyógyszercégnél 2008-ban megkezdett változtatás. A cég akkor kinevezett vezérigazgatója az "átalakítás középpontjába a beteget helyezte és konkrét intézkedéseket vezetett be" – mondta lapunknak Rózsa Iván a Sanofi-aventis/Chinoin kommunikációs igazgatója. Ez érinti a kutatás-fejlesztést (k+f), a gyártást, az értékesítést és a kommunikációt is.

Jelenleg is a molekula kifejlesztésének célja a gyógyszer forgalomba hozatala, azonban a beteg visszajelzéseit, tapasztalatait nem csak a gyógyszerfejlesztés késői fázisában, a hatásosság és mellékhatás vizsgálatoknál veszik figyelembe, hanem a kutatás egészen korai szakaszában, a molekula tervezésénél is már ezek alapvető szempontok. Ezzel érhető el a személyre szabott gyógyszeres terápia, az, hogy olyan készítményt állítson elő a cég, amire valós igény van. Nem feltétlenül a nagy, 1 milliárd forintos forgalmú gyógyszerek előállítása a cél, inkább azt a legszűkebb populációt igyekeznek meghatározni, amelynek esetében az adott késztmény megfelleő hatás mellett a lehető legbiztonságosabb.
 
Az határozza meg a hazai k+f tevékenységet is, ami új immun- és gyulladásos betegségek készítményeinek és az 1-es típusú cukorbetegséggel élő gyermekek speciális vakcináinak fejlesztése irányába mozdul el. Ezért került sor a kutatásban dolgozóknál új szakemberek felvételére és volt elbocsátás is, de összesen tíz fővel csappant meg az újpesti kutatói gárda. Kiemelt lett a vállalat termék portfoliójában az onkológiai, a diabétesz a vakcina és a vény nélkül kapható készítmények előállítása, valamint az állatgyógyászat – mondta az igazgató.

Erre az alapcélra épül a cég összes tevékenysége. Az értékesítés például úgy, hogy a jövőben már nem kizárólag a háziorvosok által használt gyógyszerekre, hanem a szakorvosok által alkalmazható, speciális készítményeket forgalmazására is jelentős hangsúlyt fektetnek. Ám a jövőben sokkal jobban fókuszba kerül a vállalatóriásnál a betegségek megelőzése és az edukáció is.
 

Rózsa Iván elmondta azt is, hogy a gyógyszercégeknek egyre kockázatosabb és költségesebb egy-egy új készítmény kifejlesztése. Magyarországon tetézi a gondot, hogy évek óta alig fogad be új készítmény a társadalombiztosító a támogatotti körbe. S ha ezen felül a gyógyszeriparban már 2007 óta meglévő 12 százalékos különadót 18-ra növelnék és az 5 millió forintos orvoslátogatói díj 7,5 millió lenne, az brutális külön terhet jelentene. Így a hazai, nagy tradícióval bíró iparág végképp elveszíti a versenyképességét. A kutatás-fejlesztés költségeinek leírhatósága az extra terhekből mára már a létünkért folytatott küzdelem egyik legfőbb eleme. Az, hogy a magyarországi k+f ne tűnjön el a térképről, a nemzetgazdaság elemi érdeke – jelentette ki Rózsa Iván.

 

sanofi-aventis/Chinoin Rózsa Iván átalakulás
Kapcsolódó cikkek