BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Piaci rést pótol a térségben a húszéves sarkadi cég

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

szellőző Alapításának huszadik évfordulóját ünnepli ebben az esztendőben a sarkadi székhelyű Aero Ferr Kft. Anno, 1991 decemberében a volt szellőzőművek hármas számú, sarkadi gyáregységét és saját megélhetését mentette meg a társaságot alapító tíz magánszemély, de akkor még a szellőzőművek is tulajdonrészt vásárolt.

Három esztendővel később, 1994-ben – akkor már tizenhárman – kivásárolták a csőd szélén álló szellőzőműveket, és jelenleg hét magánszemély tulajdonában van a mintegy tizenhét munkavállalónak megélhetést biztosító társaság.

„Döntően ipari és mezőgazdasági célú légtechnikával foglalkozunk. Axiális és radiális ventilátorokat, tetőventilátorokat, szűrőket, porleválasztókat, hangcsillapítókat, légtechnikai és portechnikai csővezetékeket gyártunk. Mindemellett pedig forgácsolási, lakatos- és hegesztőmunkában szolgáltatunk is” — ismertette a cég profilját, fő tevékenységeit Nagy Zoltán, az Aero Ferr Kft. ügyvezetője.

Az ügyvezető szavaiból kiderült: a válság az ő társaságukat sem kerülte el, de eddig valahogy túlélték, dolgozótól sem kellett megválniuk. Az éves árbevételük alakulása viszont híven tükrözi a gazdasági hullámvölgyet.

Míg 2007-ben 119,5 millió forint volt az árbevételük, addig tavaly már csak ötvenötmillió. Mint mondta, sokat segít, mi több, megoldást jelent a napi finanszírozási problémáikra a Széchenyi-kártya, amelyet 150 ezredikként vehettek át.

Kijelenthetjük, hogy rést pótolnak a piacon, nem csak Békés megyében és a régióban – így az ISD Dunaferr Zrt.-nek is – dolgoznak, a Pioneer Hi-Bred nemrég épített romániai gyárába is ők készíthették el a légtechnikát. B. I.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.