BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Erősítés speciális üvegekkel

Idén megháromszorozza eddig kínált, speciális üvegtermékei típusainak számát a Guardian Orosháza Kft. A fejlesztés segít ellensúlyozni annak hatását, hogy a piac nem bővül, a verseny viszont erősödik.

Tavaly a válság ellenére is 8 százalékkal 20,5 milliárd forintra nőtt az amerikai tulajdonú Guardian Orosháza Kft. árbevétele, mérleg szerinti eredménye pedig ennél is nagyobb mértékben erősödött. A jobb mutatókat úgy érte el a síküveggyár a nagyjából a 2010-es szinten maradt mennyiség értékesítése mellett, hogy kínálatán belül tovább, körülbelül egyharmadosra növelte a nagyobb hozzáadott értékű és így drágábban is eladható speciális termékek arányát.

Az arány az idén tovább nőhet. Finta Ferenc ügyvezető igazgató tájékoztatása szerint 2012-ben 5-ről 16-ra emelkedik a társaságnál készülő speciális üvegfajták száma, részben saját fejlesztések eredményeként, részben máshonnan átvett megoldások meghonosításával. Megkezdik a főként belsőépítészeti felhasználásra tervezett – részben az orosházi gyárban gyártott – speciális termékek, például a magas felületi keménységű, a festett, a tükröződésmentes vagy ultratiszta, illetve ezek kombinációjából készült üvegek forgalmazását is.

Ugyancsak újdonság az az – elsősorban zuhanyzókhoz szánt – üveg, amelyen, speciális bevonata révén, nem tapad meg a vízkő, így a kabin sokkal könnyebben és vegyszermentesen tartható tisztán.
Autóipari célra gyártott vékony üvegeit a gyár Magyarországon kívül Lengyelországban, Törökországban, Olaszországban és a Benelux államokban értékesíti. A megrendelésekért azonban idén erősödni fog a verseny, belépett ugyanis a piacra egy Trieszt közeli új, olasz gyár is a teljes kapacitásával. Ezért, s mert keresleti oldalon nem tapasztalható fellendülés, az árak eshetnek.

A Guardian Orosháza – Magyarország utolsó, még működő síküveggyára – a termékeinek mintegy 70 százalékát exportálja, a legnagyobb mennyiséget Romániában, a jugoszláv utódállamokban és Albániában adja el, a maradékot a belpiacon.

A gyár három fő felhasználó szegmens számára gyárt üveget, s az idén mindhárom vevőkör esetében nehezebbnek ígérkezik az idei értékesítés, mint a tavalyi. A termékei 80 százalékát megvásárló nyílászárógyártóknak az új építésű házakkal kapcsolatos üvegigénye ugyan tavaly sem nőtt, mégis sok üveget vásároltak a hőszigetelő célú ablak- és ajtócserékhez. A kft. jelenlegi kínálatában lévő bevonatos üvegből készült hőszigetelő ablaküveg negyedannyi hőt enged át, mint a 20 évvel ezelőtti gyártású. Idén azonban ez utóbbi piac is pang, ahogyan a második fő vevőkör, a járműipari sem tud igazán magára találni.

A gyengélkedő európai gazdaság ellenére azonban az összehangolt marketing-, kereskedelmi és fejlesztési tevékenység eredményeként a harmadik szegmens, a műszaki üvegek értékesítése az idén várhatóan nőni fog. Összességében Finta Ferenc arra számít, hogy az általa vezetett társaság 2012-es eredménye nem fogja tudni megismételni a tavalyi növekedést.

Az eredményeket a működési környezet bizonyos elemei is rontják. Az iparnak Magyarországon eladott gáz ára térségi összevetésben a legmagasabb, és európai szinten is élen jár, miközben a köbméterenkénti energiatartalma csak 34-35 megajoule, szemben a lengyelországi 41 megajoule-lal. Ezt a versenyhátrányt nehezen lehet áthidalni olyan környezetben, ahol szinte minden résztvevő az elérhető legjobb technológiával dolgozik.

További nehézség, hogy a hosszú fizetési határidők nem kedveznek a fizetési fegyelemnek. Szinte megalapozzák a körbetartozásokat, mert a távoli kötelezettség felelőtlenebb költséggazdálkodásra buzdíthatja a cégeket. Holott létezik más gyakorlat is: van vevője a társaságnak, amely némi árkedvezményért előre fizet. Finta Ferenc tapasztalatai szerint – évekig a Kínából is importáló Alföld Porcelánedénygyár Zrt. vezérigazgatója volt – az előre fizetés működik a hazai gyakorlatban is, sőt a kínaiak csak előre fizetésre szállítanak.

Idén, mint az előző néhány évben is, a társaság 100–200 millió forintot szán fejlesztésre. A nemzetközi minőséget garantáló két nagy beruházáson ugyanis már túl van: 2004-ben 12 milliárd forintból átfogó rekonstrukción esett át a gyár, három évvel később 7 milliárdból pedig bevonatkészítő gyártósorral bővült.

Méltatlan támadások

Az igazgató megjegyezte még, hogy méltatlannak érzi a hazai termelő multikat ért támadásokat. „Céltudatos, költséghatékony, ugyanakkor a biztonságot szem előtt tartó vállalati kultúrát honosítanak meg. Működésünk, adófizetésünk a szabályok, előírások szerint történik, az ellenőrzések rendre ezt igazolták vissza, de ugyanezt tapasztaltam valamennyi általam megismert nemzetközi cégnél” – szögezte le.


Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.