Eltévedt két orosz műhold, a Földbe csapódnak
A két, sikertelenül felbocsájtott műhold vélhetően hat-nyolc héten át kering majd a Föld körül, majd lezuhan, a kár összege 150 millióra becsülhető. A Spiegel online híradása szerint a két távközlési műhold Oroszországhoz és Indonéziához tartozott. Az "Express MD2" elnevezésű orosz szatellitnak tíz éven át kellett volna a volt szovjet köztársaságokban a tévéközvetítéseket és a kommunikációt bonyolítania. A "Telkom-3" Indonézia megrendelésére Oroszországban készült és 15 éven át kellett volna az ázsiai szigetállamban jó minőségű kommunikációt biztosítani.
A Roszkozmosz orosz űrkutatási hivatal fel fogja függeszteni a Proton-M típusú hordozórakéták felbocsájtását, miután hétfőn nem sikerült Föld körüli pályára állítani két műholdat - jelenti a RIA Novosztyi az orosz űriparhoz közel álló forrásra hivatkozva.
A Roszkomosz főnöke, Vlagyimir Popovkin - aki a hivatalt a múlt év májusa óta vezeti - az emberi tényezőt nevezte a probléma egyik okaként, mégpedig kétféle tekintetben. Az egykori védelmi miniszter-helyettes szerint ugyanis súlyos hiány mutatkozik szakemberekben. Az űriparban hiányzik a szakemberek középső generációja, ők a kilencvenes években odamentek dolgozni, "ahol pénz van".
Másrészt akkoriban elkövették azt a hibát, hogy az űrhajózási vállalatok vezérigazgatóit egyben fő konstruktőrökké tették meg, sokakat túlterhelve ezzel. A funkciókat most ismét kétfelé választották, konstruktőrként a jövőben csak az dolgozhat, aki rendelkezik az ehhez szükséges képesítéssel.
Az elmúlt évben egymást követték az orosz űrjármű-balesetek; a múlt hónapban egy a Marsra induló szonda zuhant vissza a Földre, amelyet egy műhold és egy az űrállomásra induló teherszállító előzött meg. Szintén gondok akadtak a Szojuzzal is, az űrhajó indítását az év elején meghibásodás miatt el kellett halasztani. A helyzet már csak azért is kényes, mert az amerikai űrsikló program leállítása után a legendás orosz űrhajó jelenleg az egyetlen jármű, amellyel megoldható a Nemzetközi Űrállomás asztronautáinak szállítása.


