BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Logisztikai beruházás az Unilever-csoportnál

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Új, részben uniós támogatásból megvalósuló beruházást jelentett be tegnap az Unilever. A logisztikai beruházás eredményeként 2014 végéig a vállalatcsoport teherautói által Európában megtett út nagyjából 200 millió kilométerrel rövidül évente, ami Magyarország esetében összességében 7,4 millióval kevesebb futott kilométert jelent.

Az Európai Bizottsággal aláírt megállapodás értelmében az új logisztikai csomópontok irányítását az Unilever katowicei központja látja majd el. Az új rendszerrel – annak méreteit és kiterjedtségét tekintve – az EU legnagyobb logisztikai beruházása valósul meg.

„Mindegyik csomópont biztosítja a teherautók teljes kihasználtságát a beszállítók, a gyárak és a raktárak között. A csomópontok közül a budapesti a magyar, a cseh, a szlovák, a román és a görög piacon működő gyárakat, illetve azok országos raktárait szolgálja majd ki, ami együttesen várhatóan 260 ezer paletta áru mozgatását jelenti” - közölte Pusztai László, az Unilever Magyarország Kft. raktározási és szállítási vezetője.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.