Folytatódik a rendszerváltás: Magyar Péter egy korábbi NAV-os szakembert nevezett ki KEHI-elnöknek
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságA miniszterelnök – a Miniszterelnökséget vezető miniszter javaslatára – június elején mentette fel a KEHI előző elnökét, Gaál Szabolcs Barnát. A Hivatal az elmúlt évben mindössze egyetlen korrupciógyanús ügyet vizsgált érdemben – és azt a mai napig nem zárta le, pedig a saját megállapításai szerint több milliárd forintnyi közpénzzel kapcsolatos visszaélés gyanúja merült fel – írja a kormány.hu.

A KEHI új elnöke minden aktát újranyit
Sem a Hivatal vezetése, sem az őt felügyelő kormányzat nem vette komolyan a közpénz védelmét. A feltárt szabálytalanságokat – a milliárdos kormányzati forráshiánytól a szabálytalan állami beszerzésekig – rendre az asztalfiókban hagyták, felelőst nem neveztek meg, a pénzt nem hajtották be, következmény nem lett. Ennek a korszaknak vége. Az új Hivatal és új elnöke minden aktát újranyit, és kivizsgál minden elfektetett ügyet. Ha a vizsgálat azt mutatja, hogy bárki a beosztásával visszaélt, annak vállalnia kell a következményeket.
A korábbi elnök felmentése után a Miniszterelnökség most először döntött úgy, hogy nyílt eljárásban választja ki a KEHI vezetőjét.
A pályázatra több mint hetvenen jelentkeztek. Az erős és sokszínű szakmai mezőnyben volt jogi, közgazdasági, pénzügyi, ellenőrzési, közbeszerzési, számvevőszéki, közigazgatási és vezetői tapasztalattal rendelkező szakember is. Közülük Szeverényi Dávidra esett a választás, aki szakmai tudásával és feddhetetlenségével hitelesen képes vezetni a közpénz védelmét szolgáló ellenőrző hivatalt. Szeverényi Dávid okleveles közgazdász, pénzügyőr, korábban a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál dolgozott, főosztályvezetőként irányította az együttműködést az Európai Csalás Elleni Hivatallal (OLAF). A Nemzeti Közszolgálati Egyetem óraadó oktatója.
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal feladata a jövőben a kormányzati közpénzfelhasználás, az állami beruházások és vagyonkezelők vizsgálata, és nemcsak a visszaélések feltárása, hanem javaslataival a megelőzésük is – azoknak a kiskapuknak a bezárása, amelyeken eddig a közpénz kifolyt.


