BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Naprakész, hatékony megoldás az adminisztráció csökkentése

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

– Éjjel-nappal dolgozunk, mert az utóbbi másfél év jogalkotási tempója miatt nekünk sem lehet szinte egyetlen szabad percünk sem. Változatlanul minden jogszabályi váltásra lépnünk kell. Büszke vagyok arra, hogy egyetlen módosítással sem késtünk el – mondja Palik Vera, a bajai FORINT-Soft Kft. ügyvezető igazgatója. Jövőre lesz 30 éves a cég, melyben eleinte könyveltek, adótanácsot adtak, majd 1990 óta programokat írnak, és fejlesztik azokat. Mint mondja: a közelmúltban számolta össze, és büszkeséggel állapíthatta meg, hogy közel 30 közgazdász került ki tőlük. Volt, aki gyakorlatát töltötte náluk, más tovább lépve önálló irodát alapított az itt szerzett tudás alapján.

Egyfajta műhelynek számítanak, egykori munkatársaik nemcsak Baján futottak/futnak be karriert. Közben a pénzügyi tanácsadást folytató és szoftverfejlesztő FORINT-Soft Kft.-ből kinőtt a Palik Könyvelőiroda Kft., valamint az FSD Packaging Kft. Utóbbi révén a Bajához közeli Bátmonostoron szerettek volna munkahelyeket teremteni, ám kiderült, hogy a napjainkban is jellemző üzemanyagárak mellett nem lehet gazdaságosan utaztatni a kartondobozokat, ezért a cég fővárosba költözött: Csepelen működik.

– Közel 60 embernek adunk munkát a cégcsoportnál. Büszke vagyok a szakmában megszerzett, országos elismertségünkre. Hírnevünket az is alátámasztja, hogy az „Adókamara” elnökségében 22 éve dolgozunk. Folyamatosan fejlődtünk, és napjainkban 2500-nál több iroda használja szoftvereinket. Ügyviteli programjaink gyors, biztonságos és hatékony megoldást jelenthetnek a vállalkozásoknak. Ezeket a legalapvetőbb számítástechnikai ismerettel bárki könnyen alkalmazhatja a telepítéstől a felhasználáson keresztül egészen a program frissítéséig, melynek ára évente egyszer fizetendő. Egyik büszkeségük a készletprogram, de az is komoly siker, hogy tavaly februárban a Magyar Könyvvizsgálói Kamara „könyvvizsgálóbarát szoftver”-ré nyilvánította kettős könyvviteli programunkat. Sokat számít, ha a programozó a könyvelést és a jogszabályt is ismeri – sorolja az üzletasszony. Palik Vera, a VOSZ megyei szervezetének társelnökeként büszke arra, hogy egy éve működik bajai csoportjuk, egy hónapja pedig VOSZ PONT nyílt a városban, már nem kell a megyeszékhelyre utazniuk a VOSZ-tagoknak. Ezt a környék legnagyobb, legsikeresebb vállalkozói is üdvözölték. A Széchenyi-kártya hitelprogramjának rugalmassága jól jöhet a vállalkozóknak, akik időt és útiköltséget kímélve intézhetik ügyeiket helyben. Eddig már több igénylés jutott el a bankokhoz, érdeklődőkben pedig nincs hiány.

– Hihetetlen erő van civil szerveződésekben, az emberek tartozni akarnak valahová. A Bajai Hajómalom Egyesület elnökeként meggyőződésem, hogy a környéknek megélhetést adhat a turizmus a tervezett városi fejlesztések révén, ám azt jól kellene megszervezni – mondja néhány év alatt szerzett tapasztalata alapján Palik Vera. n K. T.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.