BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A kínai kerámia fővárosában mutatkozott be a Zsolnay

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Kínában, a Jingdezheni Nemzetközi Kerámia Vásáron mutatta be remekműveit a pécsi Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt.

A világhírű kerámia főváros, Jingdezhen kerámia gyártása 1700 éves múltra tekint vissza. Kezdetben a porcelángyártás az uralkodó közvetlen felügyelete alatt állt, a gyártás titkát féltve őrizték. Klasszikus kék-fehér díszítésű dísztárgyaik és edényeik világhírűek. Azt mondják, hogy a jingdezheni porcelán olyan fehér, mint a hó, olyan vékony, mint a papír, úgy cseng, mint a csengő és olyan fényes, mint a tükör. A városban manapság is több mint 1000 kis porcelángyártó üzem működik hagyományos körülmények között. Termékeik a tradicionális forma- és motívumvilágra épülnek, kialakításukban nagy jelentősége van a kínai jelképrendszernek.

Mindezek alapján komoly szakmai kihívás a távol-keleti börzén megjeleníteni és megmérettetni az európai, ezen belül hazai és pécsi porcelán remekeket.

A Kerámia Vásár felvonultatta a város és környékének hagyományos kínálatát, de helyet kaptak a kortárs tervező művészek, a high-tech kerámiát előállító cégek és a kerámiaipari gépgyártók is. A kiállításon nem csak kínai, hanem külföldi kiállítók is bemutatkoztak, jelen voltak többek között a faenzai (Olaszország) és a delfti (Hollandia) porcelángyártás képviselői.

A külföldi kiállítók között szerepeltek a különleges Zsolnay-porcelán és -eosin dísztárgyak. A látogatók körében különösen a finoman dekorált, egyedi porcelánvázák arattak sikert. Néhány ígéretesnek mutatkozó kapcsolatfelvétel a jövőbeli kínai piaci sikerek alapját képezheti.

A Zsolnay az elmúlt időszakban több sikeres külföldi kapcsolatépítést kezdeményezett. A patinás pécsi gyár dísztárgyai eljutottak többek között ománi megrendelőkhöz is, a Guccival közös tervezésű motívumvilágú étkészlet pedig a hazai mellett az európai piacokat is ostromolja.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.