Napjai vannak csak a magyaroknak meggyőzni az oroszokat – már a szerb elnök sem tudta elhallgatni, mit gondol a Mol történelmi üzletéről – „nem tudom, hogy itt bárki is miért optimista!"
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságAz Egyesült Államok pénzügyminisztériumának külföldi eszközök ellenőrzéséért felelős hivatala, vagyis az OFAC július 1-jén egy hónappal meghosszabbította a Mol-NIS-tárgyalásokhoz szükséges engedély érvényességét, ám az érintett felek azóta sem állapodtak meg.

Amennyiben nem történik előrelépés az ügyben, akkor újabb hosszabbításra lehet szükség, azonban Aleksandar Vucic szerint nincs ok a túlzott optimizmusra.
A szerb elnök szerint kútba eshet a Mol-NIS üzlet
Ellentmondó nyilatkozatok érkeznek Szerbiából. Míg Dubravka Djedovic Handanovic szerb bányászati és energiaügyi miniszter, valamint Dusan Bajatovic, a Srbijagas vezérigazgatója korábban derűlátóan nyilatkozott, és azt mondták, újabb hosszabbításra számítanak, addig Aleksandar Vucic lehűtötte a kedélyeket.
Nem értem Bajatovic miért ennyire derűlátó. Senki nem tudja milyen döntést hoz majd az Egyesült Államok
− mondta a szerb elnök, majd hozzátette, hogy mindenkinek csak sejtései lehetnek.
Aleksandar Vucic újságírói kérdésekre válaszolva azt is elmondta, hogy már a kezdetektől tudta, hogy az ügy rendezése nehezen halad majd, és hangsúlyozta, hogy a megállapodás legkevésbé sem Szerbián múlik. Az állam mindent megtesz annak érdekében, hogy megállapodás születhessen.
Miért van szükség az Egyesült Államok engedélyére?
Az Egyesült Államok 2025. október 9-én vezetett be szankciókat a NIS-sel szemben az orosz többségi tulajdonrész miatt. A Mol-csoport január 19-én közölte, hogy megállapodott a Gazpromnyefttyel egy kötelező érvényű keretmegállapodás fő feltételeiről, amelynek értelmében megvásárolná a NIS 56,15 százalékos részesedését.
Az Egyesült Arab Emírségek is beszállna
Miközben aktívan zajlanak a tárgyalások a Gazpromnyefty és a Mol között az orosz tulajdonrész akvizíciójáról, addig az Egyesült Arab Emírségek nemzeti olajvállalata, az ADNOC is jelezte esetleges szándékát a NIS egy kisebbségi tulajdonrészének felvásárlásáról.
A NIS többségi részvénycsomagját (56,15 százalék) jelenleg a Gazprom és leányvállalata, a Gazpromnyefty birtokolja, míg a fennmaradó értékpapírok
- 29,9 százalékban a szerb állam,
- 13,95 százalékban pedig kisrészvényesek és alkalmazottak
tulajdona.
Bonyolult az ügy
Üzleti érdek állhat annak hátterében, hogy az Egyesült Államok újabb, ezúttal egy hónapos haladékot adott a NIS–Mol-ügy rendezésére − mondta Davor Stern korábbi horvát gazdasági miniszter, aki szerint az időhúzás azért különös, mert
egy szimplán politikai helyzetet kell megoldani: a NIS-nek meg kell szabadulnia az orosz tulajdonostól, amennyiben el akarja kerülni az amerikai szankciókat.
Stern szerint a megállapodás akár ma is megszülethetne, az OFAC-nak, vagyis az Egyesült Államoknak pedig nem gazdasági érdeke a határidők folyamatos tologatása:
Ez politikai ügy, mivel az orosz cégeknek nem lehet tulajdonuk nyugati országokban, még Szerbiában sem, így érthetetlen az ódzkodás
− mondta a korábbi miniszter, majd hozzátette, hogy ez a módszer az utóbbi időben jellemző az amerikai politikai kommunikációra és nemzetközi kapcsolatokra.
Mindeközben az amerikai belpolitikában úgy tűnik, széles körű támogatottságot élvez egy törvényjavaslat, amely 100 százalékos vámmal sújtaná azokat az országokat, amelyek nagy mennyiségben vásárolnak orosz energiahordozókat. Ennek tudatában tehát kérdéses, hogy az OFAC mennyire lesz nyitott egy újabb hosszabbításra, különös tekintettel arra, hogy a tervezett szankciók Magyarországot is érintenék.






