BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bekerült a kínálatba a sporthorgászat is

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Az iskolakezdési támogatást jövőre is tanulónként maximum a minimálbér 30 százalékáig lehet adni, de 2013-tól már csak utalvány formájában – közölte nemrég nemzetgazdasági tárca személyi jövedelemadó osztályának vezetője. Honyek Péter szerint ennek az az oka, hogy túl sok bürokratikus procedúra kapcsolódott ehhez a juttatáshoz. Azok a cégek, ahol előlegként adták az iskolakezdési támogatást, amit utólagosan kellett számlabehozatallal bizonylatozni, bajba kerülhettek. Sokan olyan termékeket is vásároltak, amelyeket nem lehetett elszámolni, illetve nem jól állíttatták ki a számlákat.

Már ebben az évben is sok munkáltató élt azzal a lehetőséggel, hogy a nyilatkoztatás során elég a munkavállalót a családi pótlék jogosultságáról nyilatkoztatni, de remélhetőleg jövőre már mindenki e szerint készíti el a dokumentációját.

Honyek azt hangoztatta, hogy a helyi bérlet, az önkéntes pénztárak, a SZÉP-kártya és a vállalati üdültetés juttatásai használat szempontjából változatlanok maradnak jövőre is. Igaz ezután érkeztek a cafeteriát is érintő változások, de módosításokban az említett elemek nem szerepeltek.

„A SZÉP-kártya még az idén közkedvelt felhasználási lehetőségekkel gazdagodik, főként a szabadidő alszámla – hívta fel lapunk figyelmét az MKB Nyugdíjpénztárt és Egészségpénztárt kiszolgáló Kft. ügyvezetője. Lehoczky László szerint legtöbben az uszodai használatot hiányolták eddig, de november 25-től már uszoda belépőre vagy bérletre is felhasználható. A konditermi belépő mellett, szinte minden sportegyesületben is fizethetünk, akár sporttáborra vagy az ott szervezett tanfolyamokra, képzésekre, illetve sportpályák bérléséért is. Sípálya és sporthajó kikötő, valamint a szabadidős létesítmény működtetője által nyújtott pihenés is elszámolható. Bekerült a sporthorgászat is. Ha bármilyen sporteszközt szeretnénk kölcsönözni kedvelt vagy épp kipróbálás alatti sportunkhoz, már ez is megtehető SZÉP-kártyával.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.