Magyar Péter perceken belül beszédet tart: először mondhatja el a parlamentben, mi következik Polgár Judit köztársasági elnöki jelölése után – terítéken a költségvetés és az uniós pénzek
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságMagyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődik kedden reggel kilenc órakor az Országgyűlés kétnapos rendkívüli ülésének második napja. A képviselők ezt követően kivételes eljárásban tárgyalják és el is fogadhatják az iskolakezdési támogatás bevezetéséhez szükséges törvénymódosításokat – derül ki a parlament napirendjéből.

A gyermekenként százezer forintos támogatásra jogosultak lehetnek
- a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermekek,
- a tartósan beteg vagy súlyosan fogyatékos, ezért magasabb összegű családi pótlékra jogosító gyermeket nevelők,
- a sajátos nevelési igényű tanulók,
- a Dobbantó programban vagy műhelyiskolai képzésben részt vevő gyermekek,
- az egyedülálló szülő által nevelt gyermekek,
- a gyermekvédelmi szakellátásban élők,
- valamint az árvaellátásban részesülő tanulók.
A támogatást két részletben fizetnék ki. Az első ötvenezer forintot legkésőbb augusztus 24-ig utalhatja át a Magyar Államkincstár (MÁK), a második részlet pedig novemberben, utalvány vagy kártya formájában érkezhet meg a családokhoz.
Új rendszert kaphat a magyar közmédia
Szintén kivételes eljárásban dönthetnek a Közszolgálati Közalapítvány alapító okiratának visszavonásáról, valamint a Független Közmédia Testület alapító okiratáról és induló vagyonáról. A határozati javaslat célja egy új közszolgálati médiaszervezeti rendszer megalapozása.
A parlament emellett az uniós források lehívhatósága érdekében határozhat a közösségi közlekedés versenyképességét és hatékonyságát javító intézkedésekről. A módosítások egy országos közlekedésszervező és egy országos gördülőállomány-kezelő társaság létrehozását is előkészítik.
Önálló költségvetést kap az új vagyonvisszaszerzési hivatal
Az általános viták között elsőként kerül napirendre a központi költségvetés címrendjének módosítása. Az újonnan felálló Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal költségvetése önálló fejezetként jelenne meg a központi büdzsében, ehhez azonban szükség van az Országgyűlés jóváhagyására.
A képviselők megtárgyalják az agrárkamarai törvény módosítását is. A javaslat törvényességi felügyeleti jogkört adna a szakminiszternek a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara felett. Ha a kamara működése eltérne a jogszabályoktól, a miniszter a törvényes állapot helyreállításáig kamarai biztost is kinevezhetne.
Több százmillió eurós tőkeemelés jöhet az MFB-nél
Napirendre kerül a 2026-os központi költségvetés módosítása is, amely az európai uniós források lehívhatóságához kapcsolódik. A javaslat tartalmazza a Magyar Fejlesztési Bank 688 millió eurónak megfelelő forintösszegű tőkeemelését.
A közpénzügyi reform részeként visszatérhet az a korábbi rendszer is, amely alapján a kormánynak ismét ősszel kell benyújtania a következő évi költségvetést az Országgyűlésnek.
A parlament tárgyalhat a veszélyhelyzet megszűnéséhez kapcsolódó átmeneti szabályok módosításáról is. Ennek részeként megszűnhet az a rendelkezés, amely szerint az akkumulátor-újrafeldolgozó üzemek helyszínét a gazdasági és energetikai miniszter rendeletben jelölheti ki.


