Több mint százmilliós kötbér
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A fejlesztéssel és üzemeltetéssel együtt 6 évre összesen 670 millió forintba kerülő új sportfogadási oldal fejlesztőjével, az olasz Lottomatica csoporthoz tartozó GTECH G2-val tavaly decemberben kötött szerződést az állami lottótársaság.
„Megrendelőnek mindösszesen 105,6 millió forint kötbérigénye keletkezett a vállalkozóval szemben, melyet a vállalkozó a dokumentum aláírásával elismer” – szerepel a módosított szerződésben, melyet közérdekű adatkérés nyomán a Szrt bocsátott a Világgazdaság rendelkezésére. Úgy tudjuk, hogy az összeget már ki is fizette a cég. A felek megállapodtak abban is, hogy az internetes szerencsejáték szervezésére alkalmas szoftver- és hardverrendszer átadásának új határideje december 17-e lesz, a teljes rendszer integrált belső ellenőrzése pedig csak utána kezdődhetne. Ha a GTECH ekkorra sem tudná teljesíteni a vállaltakat, akkor újabb 40 millió forint kötbért kellene fizetnie. Mindebből pedig az következik, hogy a Szrt új sportfogadási oldala az idén már biztosan nem indul el. Az egyelőre ismeretlen nevű oldal az eredeti elképzelések szerint már a júniusi ukrán-lengyel közös rendezésű labdarúgó-Európa-bajnokság előtt startolt volna, így már legalább féléves csúszással kell számolni.
A Szrt tájékoztatása szerint „komplex fejlesztési és tesztelési folyamatokra van szükség ahhoz, hogy játékosaink számára a lehető legjobb játék- és fogadási élményt nyújtsuk; az elmúlt hónapokban ezek a munkálatok folytak. A beszállító partner GTECH a fejlesztést december 17-én zárja le, majd a fejlesztett rendszert az éles indulásra alkalmas környezetbe telepíteni kell. Ezután indulhat a rendszerszintű funkcionális, integrációs, terhelési próbaüzem. Ennek eredményeitől függően lehet majd dönteni a weboldal éles indulásáról.
A pontos időpontról és az oldal nevéről természetesen időben tájékoztatni fogjuk a fogadóinkat és a sajtó képviselőit”.
Az ittapiros.com szerencsejáték portál korábban úgy kalkulált: ha már szeptemberben elindult volna az oldal, még jobban is jár az állami vállalat mintegy 30 millió forinttal, mintha júniusban indult volna.
„Célunk, hogy azokat a fogadókat, akik jelenleg magyarországi engedéllyel nem rendelkező fogadóirodáknál játszanak, hazacsábítsuk, és biztonságos, hazai, ellenőrzött és garantált körülmények között kulturált szórakozást biztosítsunk számukra” – mondta korábban Szentpétery Kálmán.
A Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatója kiemelte: a többi szolgáltatótól eltérően többek között a befizetésnél és a nyeremény-kifizetésnél sem vonnak le jutalékot, és mivel minden pénzügyi művelet forintban történik, átváltási jutalék és árfolyamváltozás sem terheli a fogadókat. Lapunknak adott korábbi interjújában elmondta: már 2012-ben néhány milliárdos árbevételt szerettek volna ezen a területen elérni, 2-3 éven belül pedig több tíz milliárd forintos forgalomra számítanak.
Gyorsan bővül a piac
Az ígéretek szerint intézkedéscsomagot dolgoz ki az Európai Bizottság az internetes szerencsejáték szabályozására, a cél az, hogy a tagállamok szerencsejáték-törvényei összhangba kerüljenek az uniós joggal. Erre a piac rohamos fejlődése miatt van szükség: becslések szerint az iparág három éven belül 13 milliárd eurós éves forgalmat produkál. A határokon túli, sőt az unión kívüli szerencsejáték-szolgáltatók viszont kívül esnek a tagországok joghatóságán, és a tagállami szerencsejáték-törvények és -felügyeletek képtelenek velük mit kezdeni.


