BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Környezettudatos építkezések

Az építőipar zuhanó teljesítménye feldúlta a somogyi kis- és középvállalkozások mindennapjait. A profilbővítés és a fejlesztések véget nem érő láncolata jót tett a kaposvári Prémium-Ablak Kft. forgalmának és szakmai hírnevének

Leállt nagyberuházások, az építőipar lassú sorvadása: a helyi gazdasági lehetőségek aligha kecsegtetnek gyors üzleti sikerrel. Lábodi Zoltán, a Prémium-Ablak Kft. ügyvezetője úgy fogalmazott: a szakterület vérzivataros időket élt át, a kis cégek nagy küzdelmet folytatnak fennmaradásukért.

– Nem volt könnyű az indulás – mondta a cégvezető. – Alighogy megnyitottuk kereskedésünket, a válság első rohama általános visszaesésbe torkollt.

Melyet megúszott a társaság, sőt, a műanyag-, fa- és alumínium nyílászárók kereskedelmével foglalkozó kft. felívelő szakaszt élt át. Ez részben annak köszönhető, hogy új, a legmodernebb termékek forgalmazását kezdték el: az árnyékolástechnikai felszerelések után billenő- és szekcionált garázskapuk értékesítésével bővítették a felhozatalt, majd napelemek és napkollektorok eladását, beszerelését is vállalták. A lakossági megrendelők tábora rohamosan nőtt, s megbízók listájára egyre több önkormányzati intézmény is feliratkozott. A munka nagyjából nyolcvanszázalékát közbeszerzésen nyerik el: iskolák, óvodák felújításában működnek közre, nemrég az egyik fővárosi bölcsődénél több száz ablakot cseréltek ki energiatakarékos, korszerű műanyag nyílászárókra. Lábodi Zoltán úgy fogalmazott: sikerük másik titka a terjeszkedés. Bár egyre élesebb a piaci verseny, mégis új kereskedést nyitottak.

– Nem riadunk meg a kihívásoktól, ezért nyitottuk meg idén nyáron új kaposvári bemutatótermünket – folytatta. – Pécsen is megjelent társaságunk, szerintem ugyanis Baranyában még mindig erősebb a lakossági vásárlóerő, mint sok helyütt Somogyban. Úgy vélem, alapvetően a profi értékesítés áll a siker hátterében. Összességében tizenöt – nyílászáró-beszerelők, festők, kőművesek – dolgozó számára biztosít megélhetést vállalkozásunk, mely az utóbbi időszakban bevételét évről évre csaknem megduplázta, s 2013-ban közel 100 millió forintos forgalmat várunk.

Biztos bevételt jelent a biztonsági piac. A betörésgátló biztonsági vasalattal erősített, hő- és zajvédelem ellen védett ablakok értékesítésével újabb üzleti babérokat arat a kisvállalkozás, mely időközben számos hasonló profilú céget utasított maga mögé. A cégvezető azt mondta: a romló közbiztonság miatt egyre több megrendelést kaptak. A vevők egyre inkább értékelik a kiváló ár-érték arányban kínált minőségi termékkört: amíg egy hagyományos ablakot nagyjából húsz másodperc alatt befeszíthet egy betörő, a speciális nyílászáró akár tizenöt percig ellenáll az erőszakos behatolásnak.

– Üzleti filozófiánk meghatározó eleme a közvetlen, személyes kapcsolat vásárlóinkkal – emelte ki. – Legyen szó bármilyen megrendelésről, célunk, hogy a lehető legjobb ajánlatot tegyük és megállás nélkül bővítjük, fejlesztjük a kínálatot. Tisztában vagyok azzal: a multik terjeszkedése alapjaiban megváltoztatták a vásárlói szokásokat, ám a piaci igényekhez rugalmasan alkalmazkodó, tisztességesen működő kkv-társaságoknak hosszú távon is van keresnivalójuk a piacon. Ez meggyőződésem.

Névjegy

– Nagyüzemi szintre futatott üzletkötés, felpörgetett tempó: olykor tényleg kevés a nap 24 órája – jegyezte meg a korábban parfüm-, ruházat- és élelmiszerkereskedelemben is szerencsét próbáló 43 éves, kaposvári születésű cégtulajdonos. Az alapok adottak voltak: közgazdasági és kereskedelmi végzettséget szerzett, felkészültségét a rendszerváltás környékén gombamód szaporodó vállalkozásokban is kipróbálta. Eredményesen vette az akadályokat. Előbb üzletkötőként dolgozott, majd kiemelt területi képviselővé lépett elő, s ezután saját vállalkozást alapított cégvezető, akinek 11 éves leánya kiváló sporteredményekkel bűvöli el a famíliát.

– Családi örökség a sportszeretet – mondta. – A tenisz, foci és az úszás áll az élen, fizikailag, lelkileg feltölt a mozgás.

Cégtörténet:

2007. Hárman megalapították a vállalkozást.

2008. Napkollektorok bővítették a termékkört.

2010. Közbeszerzési pályázatokra jelentkezett a társaság.

2013. Új üzletet nyitottak Kaposváron és Pécsen.

Árbevétel (Ft)

2012. 45,2 millió

2013. 100 millió

Dolgozók száma (fő)

2012. 10

2013. 12

– Családi örökség a sportszeretet – mondta. – A tenisz, foci és az úszás áll az élen, fizikailag, lelkileg feltölt a mozgás.

Cégtörténet:

2007. Hárman megalapították a vállalkozást.

2008. Napkollektorok bővítették a termékkört.

2010. Közbeszerzési pályázatokra jelentkezett a társaság.

2013. Új üzletet nyitottak Kaposváron és Pécsen.

Árbevétel (Ft)

2012. 45,2 millió

2013. 100 millió

Dolgozók száma (fő)

2012. 10

2013. 12-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.