BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megoldás a fáradt olajra

Fáradt olajok és hulladékká vált szénhidrogén-származékok környezetbarát hasznosítására tervez újszerű technológiát a Békés Drén Környezetvédelmi, Víz- és Mélyépítési Kft

Ilyés Tamás, a Békés Drén Kft. projektmérnöke kifejtette: cégük 1993 óta foglalkozik olyan környezetvédelmi feladatokkal, mely során szennyezett talajból, illetve talajvízből olajat nyernek vissza. A szennyezett felszín alatti közegből visszanyert szénhidrogén-származékot, -származékokat újrafinomítják vagy veszélyes hulladékot kezelő telepre szállítják el.

A szakember hozzátette, a környezetünkbe kikerült akár nyers, akár kezelt olajszármazékok azért is nagyon veszélyesek, mert megjelenésük esetén nagy felületen és nagy térfogatban szennyezhetik a felszíni és felszín alatti közeget. A projektmérnök rámutatott arra is, hogy legnagyobb problémát azon szénhidrogén-származékok jelentik, amelyeknek az előállításakor olyan adalékanyagokat – kémiai módosításokat – alkalmaznak, melyek az olaj, olajszármazékok felhasználhatóságát nagymértékben javítják, viszont környezetbe való kerülésük esetén jóval nehezebben kezelhetőek.

A mostani projekt célja éppen a már felhasznált, „szennyezett” olajhulladékok kezelése, amelynek során olyan másodterméket tudnak majd előállítani, amelyek akár a kereskedelemben, akár az energiatermelő rendszerben is felhasználhatók. Kezelésüket két lépcsőben valósítják meg. Elsőként a fáradt olajhulladékot fizikai, kémiai eljárásokkal megtisztítják, majd a tisztításból megmaradt hulladékot (fémtartalmú olaj sár), másodnyersanyagként úgynevezett pirolizáló kemencében hasznosítják. A pirolizáló kemencében létrejövő hőbomlás következtében, a keletkezett hulladék veszélyessége és térfogata jóval kisebb lesz. A folyamat során keletkezett gázok pedig szintén továbbhasználhatóak energiatermelő egységekben.

A fáradtolaj-kezelés módszerének lényege abban rejlik, hogy olyan hatékony komplex fizikai és kémiai eljárásokat fejlesztenek ki – együttműködve a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft.-vel – amely az elhasznált fáradt olaj feldolgozásának energiamérlegét olyan mértékűre csökkenti, aminek köszönhetően hosszú távon is fenntarthatóvá, kezelhetővé válik. A kísérleteket, kutatásokat egyenlőre félüzemi berendezésen tervezik tesztelni a laborkísérletek befejezését követően.

A projektet 2012. május 1-jén indították. A legfőbb elképzelés a fáradt olajok és a hulladékká vált szénhidrogén-származékok környezetbarát hasznosítását biztosító technológia, illetve az ehhez kapcsolódó berendezések kifejlesztése. A környezetbarát technológia megvalósításával sokkal kevesebb környezetet károsító, külön kezelendő és elszállítandó veszélyes hulladék keletkezik. Az előállított végtermék a felhasználói igények alapján lehet folyékony energiahordozó, gáznemű energiahordozó vagy más technológiák alapanyaga.

A békési székhelyű Békés Drén Kft. nagyobbrészt vízépítéssel, mélyépítéssel és környezetvédelemi munkák kivitelezésével foglalkozik. A hazai vállalkozás számos innovatív technológiát alkalmazott ezen építőipari szegmensekben. A társaságnál körülbelül 100 ember dolgozik, és legalább ugyanennyi munkagéppel rendelkeznek, így biztosítva a hosszú távú több lábon állást.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.