BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Igen szerények a pénzügyi ismereteink

Szakmai napot tartott Egerben a Magyar Pénzügyi - Gazdasági Ellenőrök Közhasznú Egyesülete Heves Megyei Szervezete. Ennek egyik vendége Sápi Ákos, az ECONVENTIO Egyesület elnöke volt.

– Kerekasztalunkat azért hívtuk életre, hogy fejlesszük a pénzügyi ismereteket. A devizahitelek problémája rávilágított arra, hogy e területen sok a hiányosság. Speciális játékokat, tréningeket, felméréseket szervezünk, amelyeken képet kapunk a fiatalok pénzügyi tudásáról és attitűdjéről. A tudás ugyanis önmagában kevés, kell hozzá megfelelő gondolkodásmód is – mondta Sápi Ákos.

Az ECONVENTIO-val 2011-ben még hatvankét iskola lépett kapcsolatba, ma pedig már 142 tagja van a hálózatnak. A tavalyi tesztet több mint 12 ezer középiskolás töltötte ki. Az előző évi teszt egyik résztvevője, az egri Dobó István Gimnázium egy tanulója okostelefont is nyert a játékhoz kapcsolódó sorsoláson. Évről évre nő a résztvevők száma, az egyesület elérte célját, fölhívta a figyelmet a pénzügyi ismeretek fontosságára, és sikeresek az élménypedagógiai módszereik is.

– Tesztjeink mérik a tudást és a hozzáállást. Azt tapasztaltuk, hogy a 14–20 éves korosztály tudása elmarad a várt szinttől: egy százas skálán 47-es. Viszont az attitűdjük jobb, nyitottabbak, érdeklődőbbek és fogékonyabbak a pénzügyi kérdések iránt. Nem vagyunk elmaradva a nemzetközi szinttől, bár mostanában az a kép erősödhetett bennünk, hogy igen. Az, hogy általában véve nem magas a mérce, nem nyugtat meg bennünket – szögezte le Sápi Ákos, hozzátéve: a Nemzeti Alaptantervbe választható tantárgyként bekerült a pénzügyi ismeretek oktatása. Azoknak a pedagógusoknak, akik szeretnék az általuk terjesztett élménypedagógiai módszereket alkalmazni, továbbképzéseket szerveznek.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.