IPAR Öt midibusz jövő tavaszi szállítására kapott megrendelést a svéd Vinga Bus-tól a Rába Jármű Kft. Amint a győri cég közleménye megállapítja, az S91 midibusz ma az egyetlen olyan magyar fejlesztésű autóbusz, amit magyar gyártó külföldön értékesíteni tudott. A cég közleménye azt írja, hogy a Molitus Kft.-vel és a Webasto Hungária Kft.-vel együttműködésben készülő járművek első generációjából több száz üzemel többek között Görögországban, Csehországban, Lettországban, Norvégiában.
A Rába tavaly egymillió euróért szállított Norvégiába és Svédországba néhány S91-es buszt, de akkor nem árulták el a pontos darabszámot. Az iho.hu szakportál azt írta tavaly tavasszal, hogy "hazánk egyetlen pillanatnyilag is megrendelésre termelő autóbuszgyártó vállalkozása a Molitus” az öt norvég S91-es után kettőt svédország számára is legyárt. A cikk szerint kocsik alvázai a győri Rába csarnokában készülnek, majd a budapesti Lanta műhelyében hegesztik az alvázhoz az oldal-, tető-, homlok- és hátfalvázakat. Ezután a kocsitesteket a Pécselyre szállítják, ahol a készre szerelés történik. A Molitus Tervező Kft. honlapján az áll, hogy a „Molitusbus S91 kifejlesztésére a Webasto Hungária Kft.-től kapta a megbízást. A Molitus elkészítette a teljes körű gyártási dokumentációt, felkutatta a beszállítókat, megkereste a gyártáshoz a lehetséges alvállalkozókat, levezényelte a szerszámozást és a szakembereink elvégezték a kiszerelést.”
A holding tehát mint egy konzorcium vezetője szerezte meg a tavalyi és a jövő évi megrendelést.
Mindenesetre Pintér István Rába-vezér egy esetleges magyar busztenderre utalva tavaly májusban azt mondta, hogy „évi 500 darab az a legkisebb mennyiség, amit érdemes legyártani”.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.