BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Saját erőművek kellenek

Megszerezték az engedélyeket a fotovoltaikus erőműhöz, jövőre már termelnek a Keleti-III. bányában

Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, az állami tulajdonban lévő Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt. növelni szeretné tulajdonosi részesedését a Mátrai Erőmű Zrt.-ben. A Magyarország második legnagyobb erőművét működtető társaság részvényeinek 50,1 százalékát a németországi központú RWE, 20,1 százalékát a szintén német EMBW energetikai cégek birtokolják. Az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. tulajdoni hányada 25,51 százalék, a fennmaradó rész kisrészvényeseké.
Valaska József, a Mátrai Erőmű Zrt. igazgatóságának elnöke kifejtette: a 2020-as évek elejéig technológiai korszerűsítésre van szükség, s zöldalapú fejlesztésekre. A fokozott állami szerepvállalás ezért előny, hiszen hosszú távú beruházások enélkül nem képzelhetők el. Ugyan új erőművi blokk egyelőre nem létesül, hiszen annak a feltételei nincsenek meg, de a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése érdekében korszerűsítésekre van szükség. Hamarosan megkezdődhet a 30 megawattos fotovoltaikus erőmű építése, amely a legnagyobb lesz Közép-Európában. A kivitelezéshez már minden hatósági, önkormányzati engedélyt beszereztek. Lobbiznak azért, hogy idekerüljön a szivattyús erőművi tározó, amelyre szükség lesz a megújuló energiák részarányának növekedése, s a paksi bővítés miatt.
– A paksi atomerőmű bővítése nem befolyásolja a Mátra jövőjét. Ma Magyarország 2000 megawatt villamos energiát importál, ha 2023–‘25-re bejön Paks II, akkor a mai fogyasztáshoz mérve legfeljebb eltűnik a behozatal. De addig még csomó erőmű ki fog menni a rendszerből. Mi abban gondolkodunk, hogy hazánk fejlődni fog, a villamosenergia-igény nő, s ötven év múlva is lesz helye a Mátrának a magyar hálózatban – foglalta össze várakozásait Valaska József.
Kérdésünkre, miszerint a környező országokban terveznek-e erőművi fejlesztéseket, s hazánk nyerhet-e a bővítésekkel, esetleg az exporttal, elmondta, ők nem akarnak áramot kivinni. Ám jelenleg előfordul, hogy például a déli országokba exportálnak áramot. Az, hogy nyerünk-e, az adott gazdasági szituációtól függ.
– Ami biztos, az az, hogy egyik ország sem fog erőművet építeni, s megharcolni a saját lakosságával, hogy nekünk áramot termeljen. Be kell rendezkednünk arra, hogy a saját gazdaságunkat el tudjuk látni villamos energiával – fogal­mazott.
Valaska Józseftől megtudtuk, Kápolna mellett hamarosan megnyílik a Keleti-III. bánya. Ehhez át kellett helyezniük a Tarnóca-patakot, a meder egy része már kész, átvezették a hányón, de megvárták a tavaszt, hiszen a patak közepét kikövezik. Tartják a terveket, jövőre elindulhat a termelés.
Az ipari parkba betelepülő cégekről közölte, egy hónapon belül elindulhat a búzafeldolgozó üzem építése, míg a bioetanolgyáré legkorábban nyáron kezdődhet.
Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter visontai látogatásán az egyéb erőművi állami szerepvállalásról elárulta, sok helyen, sok területen lépett a kormány. Hogy más erőműveknél is terveznek-e hasonlót, mint a Mátránál, nem tudni. A megújuló energiaforrásokkal kapcsolatos kérdésünkre kifejtette: a Mátrának sok ilyen terve van, így nemcsak az atomenergiára és a szénre alapoznak, hanem ez a lépés azt is jelzi, hogy a megújulókra is számítanak. Az MVM sok feladata miatt önállóan nem vág bele fejlesztésbe, de szakmai partnerekkel együttműködik.

Ezeregyszázötven megawatt kapacitás a megyében

A Magyar Villamos Művek Zrt. hazánkban 2000-ig együttesen huszonegy erőművet létesített a rendelkezésre álló adatok tanúsága szerint. Ezek közül azóta öt már leállt, és négy másikban jelenleg szünetel az áramtermelés. Megyénkben valójában három nagy erőmű üzemel napjainkban, ezek közül a legnagyobb a 950 megawatt (ebből 66 megawatt tulajdonképpen gázturbina) beépített kapacitással rendelkező Mátrai Erőmű, amely – mint az ismeretes – több mint négy évtizede, 1969–1973 között épült.

A Mátravidéki Erőmű helyett 2000-ben kialakított Lőrinci Erőmű csúcserőmű (a szakemberek nagy fogyasztás esetén kapcsolják be), a gázturbinák kapacitása 170 megawatt. A kiskörei vízerőmű négy blokkja pedig egyenként 7 megawatt teljesítményű. Magyarországon tizennyolc 50 megawattnál nagyobb erőmű van. Hazánk erőművi kapacitása összesen 9300 megawatt.

A Mátravidéki Erőmű helyett 2000-ben kialakított Lőrinci Erőmű csúcserőmű (a szakemberek nagy fogyasztás esetén kapcsolják be), a gázturbinák kapacitása 170 megawatt. A kiskörei vízerőmű négy blokkja pedig egyenként 7 megawatt teljesítményű. Magyarországon tizennyolc 50 megawattnál nagyobb erőmű van. Hazánk erőművi kapacitása összesen 9300 megawatt. -->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.