Értékelés Két nagyon fontos célt tűzött ki a kormány 2010-ben: egyfelől, hogy az ország kerüljön ki az adósságcsapdából, illetve, hogy növekedjen a foglalkoztatás – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter azon az egri fórumon, amelyen polgármesterek, vállalkozók, pénzintézet-vezetők vettek részt. Hozzátette: ha ma mérleget vonunk, azt mondhatjuk, jobban teljesít az ország, el tudott kerülni a szakadék széléről, de még mindig van mit tenni.
– Az elmúlt négy esztendő során csökkent az ország adósságállománya, s emellett gyarapodott a vagyon is. Foglalkozni tudtunk a devizahitelesek problémájával, s 22 év után először 4 millió fölött van a foglalkoztatottak száma hazánkban. Az utóbbi egy évben 107 ezer új munkahely jött létre, ebből 37 ezer piaci alapú – emelte ki. Szavai szerint nem igaz, hogy a közfoglalkoztatás felesleges dolog lenne, hiszen szociológiai hatása is van, amellett, hogy a munkanélküliség 12-ről mára 9 százalék alá csökkent. Varga Mihály elmondta: bár sok konfliktusa volt a kormányzatnak az elmúlt években, ma már Brüsszelben is úgy látják, hogy Magyarországon nem egyensúlyi problémák vannak, hanem a növekedést kell dinamizálni.
A gazdasági tárca vezetője hozzátette még azt is: rezsiügyben azonban továbbra is „nyomás alatt” van az ország, folytatódik a „rabló-pandúr” küzdelem.
– Nagy átalakításokat a következő időszakban nem tervezünk, de ha felhatalmazást kapunk a folytatásra, néhány dolgon változtatni kell, hogy még jobban teljesítsen a gazdaság – közölte. Ezek között említette a 2010-ben meghirdetett Széchenyi Terv egyes elemeinek áttekintését, így a biotechnológiai fejlesztéseket. Szólt arról is, bár turisztikai fejlesztésekben jól áll hazánk, a gyógy-idegenforgalom területén sok a tennivaló.
– A következő ciklusban szükség van a program felfrissítésére „Széchenyi Plusz kategóriában” – mondta.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.