BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A helyi gazdaság fejlesztését is elősegítheti a békési telephely

A munkahelyteremtést és a városgazdálkodás hosszú távú fejlesztését szolgálja az a telephelyvásárlás, amelynek adásvételi szerződését a közelmúltban írták alá ünnepélyes keretek között Békésen, a városházán. Izsó Gábor polgármester a sajtótájékoztatón elmondta, az önkormányzat mindenképpen szerette volna megvásárolni a három épületegységből álló ingatlant, mivel a terület a város gazdaságfejlesztési stratégiája megvalósításának az alapját fogja képezni. A Békés határában, a Csabai úton található telek területe 11 ezer 204 négyzetméter, amely rendelkezik egy 148 négyzetméteres irodával, egy 217 négyzetméteres raktáregységgel és egy 712 négyzetméteres csarnokkal. Ez utóbbi rendkívül korszerű és sok lehetőséget rejt magában.

A megvásárolt ingatlan a tervek szerint a már működő mezőgazdasági program telephelyéül szolgálna majd, illetve a későbbiekben a mezőgazdasági profilú szociális szövetkezet központja lenne. Az elkövetkező uniós ciklusra alapozva az önkormányzat szeretné, ha ezzel a lépéssel olyan munkahelyek teremtődnének Békésen, amelyek elsősorban helyben tartanák az embereket és új lendületet adnának

a gazdaságfejlesztésnek.

A létesítmény korábban egy kft. tulajdonában volt, amely ellen felszámolási eljárást indítottak. A város 42 millió 300 ezer forintért tett ajánlatot és vásárolta meg a rendkívül jó állapotban lévő ingatlant.

A főút mellett elhelyezkedő telephely vételára rendkívül kedvezőnek számít.

Máté Istvánné dr., a Vectigalis Zrt. felszámolóbiztosa az ünnepélyes szerződés-aláíráson elmondta, szerencsés véletlennek tartja, hogy az üzlet létrejött, hiszen ezzel a lépéssel reorganizálódhat a már felszámolt terület funkciója. Új munkahelyek teremtődnek, mely egyúttal élénkíti a helyi gazdaságot is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.