BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ennyivel tartozik Ukrajna Oroszországnak

Ukrajna összességében 16,6 milliárd dollárral tartozik Oroszországnak, beleértve a mintegy 2,2 milliárd dollár gáztartozást is - közölte Dmitrij Medvegyev orosz kormányfő, amikor szerdán kormányülést tartottak Vlagyimir Putyin államfő részvételével.

Alekszandr Novak orosz energiaügyi miniszter azt mondta, hogy az ukrán gáztartozás egészen pontosan 2,238 milliárd dollár. Az illetékes elmondása szerint Ukrajna a novemberben és decemberben importált orosz földgáz árának csak egy töredékét rendezte, a decemberben nyújtott orosz hitelből a teljes januári és részben a februári gázszámlát kifizette. Kijev a márciusban szállított földgáz 526,1 millió dollár értékéből még semmit sem rendezett.

A kormányülésen részt vett Vitalij Markelov, a Gazprom orosz gázipari cég elnökhelyettese, aki elmondta, hogy Ukrajna földalatti tározóiban 6,5 milliárd köbméter földgáz maradt. A tél kezdetére Ukrajnának 11,5 milliárd köbméter fölgázzal kell feltöltenie a tározóit. Orosz számítások szerint ez 4-5 milliárd dollárba kerül majd Kijevnek.

Ugyancsak a szerdai találkozón Anton Sziluanov pénzügyminiszter elmondta: Ukrajna azzal kereste meg Oroszországot, hogy vásároljon fel 3 milliárd euró értékű ukrán kötvényt. A pénzügyminiszter úgy fogalmazott ezzel kapcsolatban, hogy ukrán kollégája további támogatásért fordult Oroszországhoz, amely "az események ismeretében" dönt a kérdésről.

Vlagyimir Putyin a maga részéről egyebek között azt mondta, hogy "Oroszország jelenleg is több-százmillió dollár szubvencióval támogatja az ukrán gazdaságot, de ez nem tarthat a végtelenségig". Arra kérte egyben a kormányt és a Gazpromot, hogy ukrán illetékesekkel később sorra kerülő konzultáció előtt ne alkalmazzák Ukrajnával szemben azt, hogy előre kérik a szállítandó gáz árát.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.