Jövő Az egész országban népszerű mezőberényi cég folyamatosan újabb innovációkat, fejlesztéseket hajt végre
Új, Vitale névre hallgató termékcsaláddal lép a nagyközönség elé néhány héten belül az országszerte népszerű mezőberényi Famíliatészta Kft.
– A Vitale szó az életet, létet jelent – nyilatkozta Kovácsné Nagy Krisztina. A cég marketingvezetője elmondta, az ennek jegyében elkészült új tésztacsalád négy különböző termékből áll majd.
– Teljes kiőrlésű, 50 százalékban szénhidrátcsökkentett, szinte teljes egészében szénhidrátcsökkentett, valamint kalciummal és D-vitaminnal dúsított tésztát egyaránt megvásárolhatnak majd az érdeklődők — mondta kérdésünkre Kovácsné Nagy Krisztina. – Az újdonságok várhatóan májustól kerülnek a boltok polcaira.
A marketingvezető kiemelte: az a céljuk, hogy minél hamarabb, minél több üzletben megvásárolhassák a komoly előkészítő munkával elkészült, egészséges életmódot szolgáló tésztákat az érdeklődők.
– A magasabb szénhidrát csökkentett termék 72 százalékban tartalmaz fehérjét, így az nem csak a diétázók és a fogyni akarók, hanem a sportolók részére is kifejezetten hasznos lehet – ecsetelte a szakember. – A kalciummal és D-vitaminnal dúsított tésztát a közétkeztetés számára is fejlesztettük ki. A Mintamenza Programban már be is mutattuk a különlegességet, amelyet a gyermekek hamar megkedveltek. A közöttük végzett közvéleménykutatás eredménye egyértelműen pozitív. A tészta ugyanakkor az idősebb generáció számára is hasznos lehet a kalcium és D-vitamin miatt. A termékcsalád népszerűsítésében egy közismert médiaszemélyiség is kulcsszerepet kaphat, vele már zajlanak az egyeztetések az együttműködésről.
A Famíliatészta Kft. ismét újabb beruházásokra készül.
– A Vitale termékcsalád megkívánja a fejlesztéseket, ezért egy új csarnok építését tervezzük – számolt be elképzeléseikről a szakember. A kft. levédette a Famíliatészta logót és márkát kül- és belföldön egyaránt.
A cég a társadalmi életben is fontos szerepet tölt be Mezőberényben és az ország számos táján. A március 15-ei nemzeti ünnepen az elmúlt évek alatt elért eredményeik, munkahelyteremtő törekvésük, és a folyamatos fejlődés érdekében végzett kiemelkedő munkájuk elismeréseként a helyi képviselő-testület a Famíliatészta Élelmiszeripari és Kereskedelmi Kft.-nek a Mezőberény Vállalkozója elismerést adományozza. A cég lesz a fővédnöke a május 1-jei városi majálisnak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.