BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mindennapi betevő Félegyházáról

Éppen tizenhárom éve vásárolta meg a Félegyházi Kenyérgyárat a Kiskunfélegyházi Malom Kft. Akkor negyvenen dolgoztak a cégnél, ma hétszázan gyártják a mindennapi betevőt a nap huszonnégy órájában

Magyarországon egy négytagú család csaknem 120 kilónyi kenyeret és 38 kiló péksüteményt fogyaszt el egy évben – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal jelentéséből. A verseny óriási a cégek között, a feketepiac is jelentős. A szakmai elemzők szerint azok tudnak talpon maradni, akik fejlesztési stratégiájában szerepel a termékpaletta folyamatos megújítása: olcsóbb és drágább termékek együttes jelenléte. Minőségi termékekkel látják el a piacot, saját kereskedelmi hálózatot működtetnek, a szolgáltatásokat bővítik, például minikávézót üzemeltetnek.

Aki belép a Félegyházi Kenyérgyár 90 mintaboltjainak egyikébe, azt tapasztalja, hogy a cégvezetés a korábban felsorolt szempontokat figyelembe véve fejleszti a vállalkozást. Ezt erősíti meg Gulyás István tulajdonos is, aki azt mondja, hogy folyamatosan nyitják az új mintaboltokat, főleg a Duna–Tisza közi térségben, Szegedtől Budapestig.

A Kiskunfélegyházi Malom Kft. 2001-ben vásárolta meg a 40 emberrel termelő Félegyházi Kenyérgyárat, mely ma már 700 alkalmazottnak utal bért. A vállalkozás három műszakban termel, s becsléseik szerint 50–70 ezer vásárlót látnak el pékáruval. A saját bolthálózat mellett az egyik német tulajdonú kiskereskedelmi hálózatba is szállítanak, így becslése szerint százezer család találkozhat a termékeikkel naponta. A társaság a pékáru vertikum minél nagyobb szeletét kívánja átfogni. A termék-előállítás mellett maguk szállítanak, és árusítanak.

A szállítás ötvenöt 3,5 tonnás teherautóval történik, saját üzemanyagkútnál tankolnak, s naponta – forgalomtól függően – kétszer vagy akár háromszor is szállítják az árut az igények szerint. Így a vásárló reggel hétkor ugyanolyan friss zsemlét, kiflit vagy kenyeret kap, mint este ötkor.

– Kenyereink a régi kovászolási eljárással készülnek, több órán keresztül érlelt kovász felhasználásával, így valóban, akár egy hétig is megőrzik frissességüket, bélzetük selymes tapintású, nem morzsálódik, ízükben és illatukban visszaköszön az érett kovász kellemes zamata. Nincs ebben titok, a régi öregek módszerét követjük, akik a kenyeret életnek is nevezték. A kovász tíz darab 300 literes dagasztó csészében készül, mert így lehet folyamatosan kiszolgálni a három műszakos termelést, ahol óránként négytonnányi kenyeret sütnek a péksüteményeken kívül – hangsúlyozza Gulyás István. Hogy miként lehet a piacon nem csak talpon maradni, de tovább fejlődni?

A tulajdonos azt mondja, a partnerek és a vásárlók maximális tisztelete, a szakma iránti alázat, a folyamatos termék- és technológiai fejlesztés minden egyes vállalkozó értékrendszerében ott kell, hogy legyen, különben nincs siker. Azokat a réseket kell megtalálni, ahol be lehet törni a piacra, ez viszont nem könnyű. Manapság felnő egy olyan generáció, akik okostelefonnal járkálnak, a minőséget keresik a boltokban, reformétrend alapján táplálkoznak. A cég választéka ezért is széles. A 85 termék között a hagyományos félbarnától a teljes kiőrlésű tönköly kenyéren át, a tavaly nagy sikerrel bevezetett két különböző kovásszal és hétféle lisztből és gabonaszármazékból készülő Kunsági Betyár Cipóig húsz különböző kenyér szerepel.

Az árak minőségtől függőek. A cégtulajdonos szerint Magyarországon nagyon olcsó a kenyér. Ausztriában 2 euró, nálunk ennek a fele, pedig a béreken kívül minden más költség hasonló az osztrákokéhoz. Gulyás István úgy gondolja, hogy 350 forintos kilónkénti ár kellene ahhoz, hogy a szakmán belül fejtörés nélkül lehessen folyamatosan fejleszteni, a fizetések reálértéke emelkedjen, s talán ez a feketepiacot is csökkentené. A cég, amely az utóbbi években a nyereségét az utolsó fillérig visszaforgatta, minden évben folyamatosan fejleszt. Közel félmilliárd forintért új gépeket vásárolnak, melyek fogadásához egy új ingatlant is építenek, mely a logisztikai feladatokat is ellátja a cégnél. A boltok számának növelésével új dolgozókat is felvesznek.

A cégtulajdonos azt mondja, hogy a négymilliárd forintos árbevételű, 700 dolgozónak munkát adó vállalkozás nem tartozik a kkv-k közé, így pályázni sem tud, holott azokat is kellene beruházási támogatásokkal segíteni idehaza, akik egy-egy kistérség stratégiai foglalkoztatói. A feketepiaccal kapcsolatban Gulyás István azt mondja: nagyon örül az online pénztárgépek bevezetésének, ugyanis ez azoknak a tisztességes cégeknek a versenyképességét segíti elő, amelyek becsületesen adóznak a köz érdekében.

Az önálló bolti hálózat stratégiai jelentőségű

Az elmúlt években gyakran jártam a nyugat-európai országokat. Láttam a külhoni trendeket, melyek előbb-utóbb hozzánk is begyűrűznek. Ott a fejlődés egyik fontos feltétele a mintaboltok hálózatának kialakítása. Ezt vettük át, a fővárosban nyitunk hamarosan több ilyen elárusítóegységet, s veszünk fel újabb munkatársakat. A termékben megtestesülő haszon mintegy fele a kereskedelemben realizálódik, ezért fontos számunkra az önálló hálózat. Ugyanakkor a hatékonyabb termelés érdekében újítjuk fel a gépparkunkat, az elmúlt években minden nyereséget visszaforgattunk – mondta Gulyás István.


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.