BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újraindulhat a magyar-osztrák gördülő országút

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A közeljövőben újraindulhat a kamionok vasúti szállítása Kiskundorozsma és az ausztriai Wels között - írta a Magyar Nemzet.

A lap keddi számában Kovács Imre, a Rail Cargo Hungária (RCH) vezérigazgatója megerősítette, hogy előrehaladott tárgyalások folynak a Ro-La - vasúti kamionszállítás - felélesztése érdekében, amely azután szűnt meg, hogy a magyar és az osztrák állam is megszüntette állami támogatását 2011-2012-ben.

A lap emlékeztet arra, hogy 2002-ben még több mint 100 ezer kamiont vonzott évente a szolgáltatás, ez a szám 80 ezerre csökkent Magyarország, majd 30 ezerre Románia és Bulgária EU-csatlakozását követően, mert főként a beléptetési engedélyek kiváltására használták a rendszert.

A szolgáltatás újraindítását tervezők a török kamionosok ilyen típusú érdekeltségére számítanak, pedig az jelentős környezetvédelmi előnyökkel is jár, és az utak terhelésének csökkentésén keresztül az útfenntartási költségeket is mérsékli - közölte a lap.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.