Cégvilág

Csak ijesztgetnek a gyógyszer-nagykereskedelem államosításával?

Azon kívül, hogy az ötlet megszellőztetésével a kormány nyomást gyakorolhat a cégekre a kórházak adósságmentesítése során, más értelmes célja nem látszik annak, hogy állami monopóliummá tennék a gyógyszer-nagykereskedelmet.

Állami monopóliummá tennék a gyógyszer-kereskedelmet, legalábbis ez derül ki az Index hírportál birtokába jutott, októberi kormányülésről készült jegyzőkönyvből. A Medical Online-nak adott interjújában az egészségügyi államtitkár ezt nem erősítette meg, de nem is cáfolta. Zombor Gábor a kórházi adósságok kapcsán azt érzékeltette, hogy néhány beszállító szinte zsaroló pozíciót vett föl az állami kórházakkal szemben. Úgy fogalmazott: „nem célszerű zsarolni a legnagyobb megrendelőt, ha valaki hosszú távon a piacon akar maradni”. De arra a kérdésre, hogy a kormány tervezi-e emiatt állami monopóliumként meghatározni a gyógyszer-nagykereskedelmet, kitérő választ adott: „tisztességes, mindkét fél számára megnyugtató, végleges megoldásra törekszünk”.

A patikákat döntő részben három nagy nagykereskedő látja el orvossággal: a Hungaropharma, a Phoenix és a Teva gyógyszergyár divíziója, a Humantrade. Ezek a cégek a kórházak ellátásában is részt vesznek, azon a piacon azonban az Euromedic-Pharma az első számú, amely több mint 130 gyártó termékeit szállítja.

Az egyik lehetőség szerint a kormány e cégek bevételét szeretne becsatornázni a központi költségvetésbe. A három nagy magyar gyógyszercég, a Richter, az Egis és a Béres által közösen tulajdonolt Hungaropharma a 2013-as konszolidált mérlegbeszámoló szerint 231,8 milliárd forintos nettó árbevétel mellett 2,1 milliárdos adózás utáni eredményt könyvelhetett el. A német tulajdonú Phoenix Pharma, amely az egykori Pest megyei Gyógyszertárak Nemzeti Vállalata jogutódjaként jött létre, 214,7 milliárd forintos árbevétel mellett 4,4 milliárdos adózott eredményt ért el 2013-ban. Az 1995-ben alakult, izraeli tulajdonú vállalatcsoporthoz tartozó Euromedic-Pharma tavalyi árbevétele 46 milliárd forint, adózott eredménye 0,6 milliárd forint volt. A TEVA Gyógyszer-nagykereskedelmi divíziójának eredményéről nincsenek nyilvánosan hozzáférhető adatok, az előbbiekből is látszik azonban, hogy maximum tízmilliárd forint körül lehet a nagykereskedők éves nyeresége.

A gyógyszerek kis-, illetve nagykereskedelmi árrése is hatóságilag szabályozott azonban – a nagykereskedelmi árrés a gyógyszer árától függően 4,4 és 8 százalék között mozog –, így az abból fakadó bevétel „államosítása” kevésbé látszik reális kormányzati célnak. Különösen, hogy a cégek kintlévőségei éves szinten a nyereségnek akár a többszörösére is rúghatnak. Sándor Marianna, az Euromedic-Pharma vezérigazgatója a közelmúltban egy konferencián azt mondta: már a második negyedév végén meghaladta a 13 milliárd forintot a három nagy nagykereskedő kintlévősége, amiből 5,6 milliárd volt a lejárt állomány. A kórházak eladósodása egyelőre megakadályozhatatlannak tűnik, ráadásul az egyes részleges adósságrendezéseket követően a tartozások már a korábbinál is gyorsabban, hat helyett három hónap alatt újratermelődnek.

Zombor Gábor a lapunknak adott interjújában is hangsúlyozta, hogy az adósságrendezés során „mindkét fél céljait megnyugtatóan szolgáló” megoldásra törekszik a kormány, miután a teljes kórházi átkerül egy központi szervhez. Az általunk megkérdezett beszállítók azonban attól tartanak, hogy a cégektől nem csak a késedelmes fizetés miatti kamatok, de a tőke egy részének elengedését is elvárják majd a „hosszú távú megnyugtató rendezés érdekében”. Többen úgy vélik, a gyógyszer-nagykereskedelem államosításáról szóló hírek már ennek a folyamatnak igyekeznek megágyazni azzal, hogy bizonytalanságban tartják a későbbi alkupartnereket.

Patikák is tartoznak
A gyógyszer-nagykereskedőknek nem csak a kórházak, de a patikák sem fizetnek mindig időben. A gyógyszertárak szállítói tartozásai jelenleg nagyjából 45 milliárd forintot tesznek ki. Pontos számot azért nem lehet tudni, mert az egyéni vállalkozások adósságállományáról nincs adat. A társas vállalkozások 40,6 milliárddal tartoznak a nagykereskedőknek. Ha lassan, de ez is folyamatosan csökken azonban, a tavalyi összegnél 1,5 milliárddal, a 2010-esnél pedig mintegy 30 százalékkal kevesebb.

gyógyszer nagykereskedelem egészségügy
Kapcsolódó cikkek