Két hét kell a Nyugati pályaudvar felújítására
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságÁtszervezés Június 22-től július 5-én éjfélig ideiglenesen bezár a napi 60-70 ezer utast fogadó Nyugati pályaudvar, mert olyan halaszthatatlan munkákat kell elvégezni, amelyekre nem kerülhet sor a vonatforgalom fenntartása mellett. A MÁV Zrt. közleménye szerint mintegy 290 millió forintból karbantartásokra és felújításokra kerül sor a vágányokon, a váltókon, a forgalmat irányító biztosítóberendezésen, a felsővezeték-hálózaton, az utasperonokon és az állomásépületen. A MÁV az üzlethelyiségek bérlőinek már korábban kéthetes díjkedvezményt kínált a szünet idejére, tizenhárom bérlővel május első felében egyedi megállapodásokat kötött. Ezzel összesen több mint kétmillió forintnyi saját bevételről mondott le.
A munkák nem terjednek ki a hosszabb tervezést, engedélyeztetést és pályáztatást igénylő teendőkre, mint például a tetőfelújítás, de már megkezdődött ezeknek a milliárdos nagyságrendű beavatkozásoknak az előkészítése is.
Az érintett vonalakon a vonatok értelemszerűen csak a Nyugatihoz közel eső egyes, nagyobb megállókig érkeznek be, és ezekről is indulnak. Ilyen megálló Rákospalota-Újpest, Rákosrendező, Zugló, Kőbánya-Kispest, Kelenföld. Lesznek kimaradó szakaszok is, ezeken majd pótlóbuszok járnak, ahogyan a vonatok ideiglenes, budapesti végállomásaitól is.
A belföldi pénztár és információ naponta 6:00 és 20:00 között lesz nyitva a pénztárcsarnokban, a nemzetközi pénztár változatlanul, minden nap 06:45-17:45 óra között. A pénztárak a Teréz körútról, a gyorsétterem melletti bejárat felöl közelíthetők meg.
A Nyugati lezárása alatt a BKK egyes járatain elfogadják azokat a vonatjegyeket és bérleteket, amelyek Nyugatiba, mint kiindulási vagy célállomásra állítottak ki. E jegyek és bérletek Rákospalota-Újpest, valamint Kőbánya-Kispest és a Nyugati pályaudvar között közlekedő BKK járatokra érvényesek.


