Kormányzati megrendelések élénkítik a tárolók piacát
INFORMATIKA Jelenleg igen aktív megrendelőnek számít a kormányzati szektor a szerverek és a tárolómegoldások piacán, köszönhetően annak, hogy a 2017–2013-as európai uniós költségvetési ciklus keretében indult projektek még most futnak ki – számolt be a tapasztalatokról Dienes Oehm Tivadar, a Dell magyarországi vezetője. A szakember közlése szerint főleg egészségügyi és közigazgatási területen van sok projekt, amelyek igénylik ezeket az eszközöket. A cégvezető jelezte azt is, hogy bár még az előző ciklus forrásaiból finanszírozott tenderek futnak, a szakma már készül a 2014–2020-as időszak nagy beruházásaira is. „Igyekszünk felhívni a kormányzat figyelmét arra, hogy milyen lehetőségeket kínálnak az utóbbi idők fejlesztései a szerverek, illetve a tárolórendszerek területén” – mondta el Dienes Oehm Tivadar. Főként az államigazgatás hatékonyabbá tételét, az egészségügyi kiszolgálórendszer további modernizálását, illetve az okosváros-kezdeményezéseket, valamint a széles sávú infrastruktúra-fejlesztéseket támogató tendereket vár ebben a szegmensben a következő években a Dell magyarországi vezetője.
Az utóbbi években gyors fejlődés volt tapasztalható a szerverek és a tárolómegoldások piacán elérhető technológiákban, ami azt eredményezte, hogy ma már jóval kevesebb eszközzel lehet ugyanazt a teljesítményt nyújtani. A mobileszközök és a szenzorok terjedésének köszönhetően világszerte tapasztalható robbanásszerű növekedés az adatmennyiségben itthon is megfigyelhető. „Az információtárolás területén a hazai vállalkozások is egyre inkább alkalmazkodnak a nemzetközi tendenciákhoz, így például terjedőben vannak a felhőalapú megoldások. Ugyanakkor még nem igazán ismerték fel az elemzőrendszerek jelentette lehetőségeket, amelyek képesek hasznos információkat kinyerni a nagy adathalmazokból” – vázolta a helyzetet Kovács Tamás, a Dell vállalati megoldásokért felelős regionális vezetője.


