Optimistábbak a nagyvállalati vezetők
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságFELMÉRÉS Az iparban, a technológiai szektorban és a logisztikában bíznak leginkább a menedzserek
A magyar nagyvállalati felső vezetők lényegesen optimistábbak mind a gazdaság, mind saját cégük jövőjét illetően – derül ki a Stanton Chase nevű személyzeti tanácsadó cég felméréséből. A kutatás szerint idén már a vezetők több mint 80 százaléka reményteljesebbnek vagy sokkal pozitívabbnak látja Magyarország fejlődését a következő 12 hónapban, két éve csak a válaszadók fele nyilatkozott így. Úgy tűnik, a nagyvállalatokon belüli légkör is egyre pozitívabb. Míg 2013-ban a cégvezetők alig több mint kétharmada volt optimista saját cégének jövőjét illetően, addig mára ez az arány 91 százalékra nőtt. Két éve a válaszadók 77 százaléka vélte elfogadhatónak, sikeresnek vagy kiemelkedően sikeresnek a 2012-es üzleti évet cége számára, ez az arány 2015-ben, tehát a 2014-es évre vonatkozóan közel 94 százalékra emelkedett. A válaszadók leginkább az ipar, a technológiai és az ICT szektor (56 százalék), a logisztika és szállítmányozás (31 százalék), illetve a fogyasztói termékek és szolgáltatások (27 százalék) fejlődését várják 2015-ben. Annál a kérdésnél, hogy melyek a felső vezetők munkahelyi elégedettségének legfőbb tényezői, még mindig a kihívás vezet, a függetlenség a másik prioritást élvező tényező, sőt ez fontosabbá is vált, mint két éve, miképp a stressz-szint és a munka–magánélet egyensúlya, valamint a jó kapcsolat a közvetlen vezetővel is. Érdekes módon viszont a munkahelyen várható jövőbeni lehetőségek mára vesztettek jelentőségükből, jelenleg az előrelépési lehetőségek számítanak a legkevésbé, és az, hogy a vállalat mely szektorban működik.
Arra a kérdésre, hogy a válaszadók szerint a szervezetek milyen elvárásokat támasztanak a vezérigazgatókkal szemben annak érdekében, hogy versenyképesek tudjanak maradni a helyi és regionális piacokon, a „nagyon fontos” válaszok között a termelékenység javításának képességét (74 százalék) immár megelőzte a rugalmasság és alkalmazkodóképesség (közel 83 százalékos említési aránnyal), illetve az erős értékek és a kreativitás (egyaránt 59 százalék) is hangsúlyosabb szerepet kapnak, mint korábban. Nem meglepő, hogy idén a válságkezelési képességek már kevésbé tűnnek fontosnak, a mobilitás és a tekintély pedig a lista végén található.
A szervezetek számára még nehezebb megtartani a megfelelő munkaerőt, mint két éve. Jelentős változás, hogy míg két éve a megkérdezettek közel 23 százaléka állította, hogy a kulcsszakembereket könnyű megtartani, ma már mindössze 4,6 százalékuk véli így, és eltolódott a hangsúly a középvezetők és felső vezetők felé. A kulcsszakemberek és a vezetők megtalálásának kapcsán szintén jelentős változás érzékelhető: míg két éve a vezetők 42 százaléka találta ezt könnyű feladatnak, addig ma már csak 17 százalék gondolja így. A megkérdezett cégvezetők többsége még mindig csak Magyarországon keres vezetőket, de 39 százalékuk már régiónkban és Európában is. A karriercélországok között a nyugat-európai piacok vezetnek hozzávetőlegesen 76 százalékkal, Észak-Amerika szinte ugyanolyan csábító, mint legutóbb, nagyjából 64 százalékos arány mellett. Érdekes, hogy Nyugat-Európába és az USA-ba többen lennének hajlandók költözni, mint Magyarországon belül más székhelyre.


