BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Már hirdetik az EnterNet számítástechnikai eszközeit

Csak február végén kezdődött az egykori alternatív távközlési szolgáltató, az EnterNet 2001 Kft. felszámolási eljárása, máris megjelent a pályázat egyes vagyonelemekre. A különböző számítástechnikai eszközök kikiáltási ára 6 millió forint. „A korai hirdetésre az ingóságok idegen tulajdonú ingatlanban történő tárolására tekintettel került sor, hogy az értékesítési költségeket csökkentsük” – indokolta a gyors ügymenetet Csapó Gábor felszámolóbiztos a Világgazdaság kérdésére.

A hitelezői igények egyeztetése és összesítése még folyamatban van, de a bejelentett igények összege meghaladja az 1,5 milliárd forintot – tudtuk meg. A társaság ingóságokkal, követelésekkel és üzletrészekkel rendelkezik, az utolsó leadott mérlegbeszámoló szerint a Pátria Optikai Hálózatfejlesztő Kft.-ben 52 százalékos, a Regio, a Pannon és a Ponet Kft.-ben pedig 50-50 százalékos a tulajdonrésze. A vagyonfelmérés még tart, de a jelenlegi adatok alapján a hitelezői igények összege jóval meghaladja a vagyon értékét – értékelte a helyzetet Csapó Gábor.

Eszerint az üzletrészek nem sokat érhetnek, pedig az EnterNet, illetve a leánycégek neve néhány éve még sokmilliárdos internetüzletben bukkant fel, az uniós forrás segítségével megvalósuló, összesen 20 milliárd forint keretösszegű, ritkán lakott területek optikaihálózat-fejlesztését segítő program egyik részeseként. Még 2012–2013-ra nyúlik vissza a botrányt kavaró ügy: öt projektcég nyerte el a lehetőséget uniós pályázaton bő 10 milliárd forintnyi fejlesztésre. Botrány többek között abból lett, hogy a sebtében alapított, előélet nélküli cégek (amelyek közül négyben az EnterNet neve is felbukkant a tulajdonosok között) hátterében offshore felmenők sejlettek fel, sőt az akkor még csak KDNP-s képviselő Seszták Miklós esetleges összeférhetetlen tisztségviselését is firtatták a kusza tulajdonosi hátország egyik cégében. Utóbb – az akkori sajtóhírek szerint – a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség visszavonta a támogatást, miután több hónap elteltével sem kezdődött el a széles sávú hálózati fejlesztés.

Az EnterNettel szembeni hitelezői igénybejelentések között uniós támogatásokkal kapcsolatosak is találhatóak, ezek azonban nem az említett optikai hálózatfejlesztéssel függnek össze – válaszolta a Világgazdaságnak a felszámoló. A balul elsült projekt után az EnterNet a mérlegadatok szerint nem talált magára. A cég 2011-ben még 1,6 milliárd forint árbevétele egy év múlva 649 millióra, 2015-ben 365 millióra aszott. Ami a likviditást, fizetőképességet illeti, arról így szólt az értékelés: „Amennyiben az összes kötelezettség kizárólag árbevételből kerülne kiegyenlítésre, úgy erre 2141 napi árbevétel nyújtana fedezetet.” A felszámoló válaszai szerint többé-kevésbé kiürült cégről van szó, az EnterNet – és az említett projektcégek alapításában ugyancsak aktív EQNet Zrt. – az előfizetői szerződések többségét idén január végével a Drávanet Zrt.-re ruházta át.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.