Cégvilág

Augusztustól drágul a liszt

A búza aratásával végző termelők elégedettek a termés mennyiségével és minőségével is, és az árak további emelkedését várják. A malmok pedig arra készülnek, hogy az új termésből készülő liszt árát 5-10 százalékkal megemelik.

 

Gyakorlatilag befejeződött az aratás, a közel egymillió hektáros termőterületből legfeljebb 50 ezer hektár vár még betakarításra – mondta a Világgazdaságnak Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke. A tavalyi rekordévhez képest 10-15 százalékkal lesz kevesebb a termés, vagyis kedvezőbb a kép, mint az aratás előtt várták a szakmabeliek, akkor akár 30 százalékos mennyiségi csökkenést is elképzelhetőnek tartottak. A tavalyi 5,6 millió tonnás termés után a GOSZ így az idén 4,7-5 millió tonna búzára számít.

A learatott búza minősége pedig lényegesen jobb, mint tavaly: 50-60 százalék közötti lesz az étkezési búza aránya, szemben a 2016-os kevesebb mint 40 százalékkal – mondta el a GOSZ-elnök. Ha ehhez hozzávesszük a takarmánybúzánál jobb beltartalmi értékű eurobúzát, akkor a termés kétharmadáról mondhatjuk el, hogy jó minőségű.

A búza ára az elmúlt hetekben némileg emelkedett, de a termelők további árnövekedést várnak. Ennek alapja lehet, ha a szárazság tovább tart a nagyobb európai kukoricatermelő országokban, illetve Kanadában, mert akkor az közvetve árnövelő hatású lesz a búzapiacon is – magyarázta Vancsura József.

Míg a GOSZ-elnök csak csekély mértékű áremelkedésről beszélt, Lakatos Zoltán, a Hajdú Gabona Zrt. elnök-vezérigazgatója ennél jelentősebb mértékű, 10 százalékos drágulásról számolt be. Mint mondta, a hazai felvásárlási árakat meghatározó párizsi gabonatőzsde, a MATIF árai az egy évvel ezelőtti szinthez képest 10 százalékkal magasabban vannak most. Ennek megfelelően a június elején jellemző, tonnánkénti 37-40 ezer forintos búzaárak is emelkedtek, és most már 44-45 ezer forintos jegyzések is vannak – mondta Lakatos Zoltán, aki a GOSZ-előrejelzésnél némileg kevesebb, 4,5-4,6 millió tonnás termésre számít.

Az elmúlt időszak búzaár-emelkedésének folyománya az lesz, hogy augusztusban emelni fogják a liszt árát a malmok, körülbelül 5-10 százalékos mértékben – jelentette ki a gabonakereskedők és -feldolgozók érdekeit képviselő Gabonaszövetség feldolgozói tagozatát is vezető Lakatos. Ez az áremelés végigmehet az egész termékpályán, és a kenyér, valamint a többi pékáru is drágulhat – tette hozzá. A csupán a lisztáremelkedésből eredő fogyasztói többletkiadás ugyanakkor nem lesz nagymértékű, éves szinten és egy főre vetítve 600-1000 forintot jelent majd.

liszt aratás drágulás búza
Kapcsolódó cikkek