Javul a szlovákiai összeköttetés
Az eredeti tervektől várhatóan kismértékben eltérő nyomvonalon épül majd meg a 400 kilovoltos Sajóivánka–Rimaszombat villamosenergia-távvezeték hazai szakasza, amelyre – európai uniós közös érdekű projektként – a Magyarország és Szlovákia közötti áramszállítás bővítése miatt van szükség. A módosításra Dubicsány község polgármesterének kezdeményezésére kerül sor. Tavaly nyáron Radnai Zsolt ugyanis többek között tájképvédelmi szempontokra, valamint a település rövid távú fejlesztési terveire hivatkozva kérte, hogy a vezeték a tervezettnél nagyobb távolságra haladjon Dubicsánytól – derül ki az erről folytatott hivatalos levelezésből. Ezek egyikében a beruházás gazdája, a Mavir Zrt. arra emlékeztet, hogy a környezetvédelmi engedélyeztetés során Dubicsány jegyzője már hozzájárult az építkezéshez az engedélyezett nyomvonalon. Mindazonáltal az újratervezés az érintett szakaszon megindult, lassan le is zárul. A vezeték a Mavir aktuális hálózatfejlesztési tervének egyik kiemelt eleme. A tervet a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) tavaly februárban hagyta jóvá, bizonyos feltételekkel. Így a Sajóivánka–Rimaszombat, továbbá a Gönyű–Gabcikovo és a Gönyű–Velky Dur határkeresztező összeköttetések kapcsán például elvárja, hogy a Mavir negyedévenként írásban tájékoztassa, miről egyeztetett vagy tárgyalt a szlovákiai rendszerirányítóval. A tervben – sok más mellett – az is szerepel, hogy a Mavirnak dűlőre kell jutnia a 750 kilovoltos Albertirsa–Zahidnoukrainska-vezeték bővítéséről és az úgynevezett ukrajnai áramsziget jövőjéről az ukrán rendszerirányítóval, továbbá egyeztetnie kell az egyesített európai villamosenergia-rendszer, az ENTSO-E illetékes munkacsoportjával. A MEKH ez utóbbiakról félévente vár jelentést.
A Mavir korábban évente 15 milliárd forintot költött fejlesztésre, az összeg azonban a 2018-as és a soron következő évek kiemelt feladatai miatt 20 milliárd forintra nő – erről a társaság a Manager Magazinnak nyilatkozott. A fent említett, 750 kilovoltos ukrajnai összeköttetés kapcsán kiemelték, hogy az közvetve Szlovákia és Románia irányába is áramutat biztosít.

