Cégvilág

Rendelettel fékezhetik le az e-rollereket

A jogszabályi rendezés szükséges, de máshogy is lehet kezelni a Lime-problémát.

Az elmúlt napokban ellentétes információk jelentek meg arról, hogy napirenden van-e itthon a KRESZ módosítása. Ennek lehetőségét először az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos vetette fel. Révész Máriusz szerint erre az elektromos rollerek és a Segwayek miatt van szükség, ezekre az eszközökre ugyanis jelenleg semmilyen közúti szabályozás nem vonatkozik. A Kormányzati Tájékoztatási Központ viszont nem sokkal később azt közölte, hogy ilyen elképzelés nincs a kormány asztalán. A Világgazdaság úgy értesült, hogy egyfajta előkészületi munka megkezdődött a KRESZ újragondolása kapcsán, amelyben az Innovációs és Technológiai Minisztérium is részt vesz. Hogy ez a folyamat meddig tarthat, az az ügy sokrétűsége miatt beláthatatlan. Így valóban korai arról beszélni, hogy bármiféle döntés körvonalazódik kormányzati szinten. Már csak azért is, mert a KRESZ kapcsán egy négy évtizedes szabályozási csomagot kellene frissíteni új kormányrendelettel. Ennek az e-rollerek és más hasonló, eddig nem ismert közlekedési eszközök ügye csupán egy szelete. A jogalkotás fókuszában ugyanakkor egyértelműen a közlekedés biztonságának növelése áll.

Nem okvetlenül kell azonban megvárni, hogy a KRESZ oldja meg az e-rollerek és társaik használatának problémáját, hiszen erről az önkormányzatok is tárgyalhatnak a piaci szereplőkkel. Az e-rollerek az idén májustól érhetők el Budapesten, akkor a két éve az Egyesült Államokban megalakult, időközben milliárd dolláros értékűre hízott Lime lépett be a magyar piacra egy európai uniós projekt pénzügyi támogatásával. A felhasználók a rendszer igénybevételéért 250 forintot, a rollerezésért pedig percenként 50 forintot fizetnek.

(Azóta más szereplő is megjelent a fővárosban, az osztrák gyökerű Breezy.) A zöld-fehérre festett, papíron 25 kilométer per órás sebességre képes járművekből már háromszáz cirkál Budapesten – eddig harminc ország 120 városában vezették be a Lime-ot –, de az egyre népszerűbb szolgáltatás valóban több sebből vérzik. A legalapvetőbb, hogy nincs meghatározva, az úttest melyik részén közlekedhetnek az elektromos kétkerekűek. A legmegfelelőbbnek erre a biciklisáv tűnik, és a nemzetközi gyakorlat – bécsi, berlini – is ebbe az irányba mutat. A Lime magyarországi képviselője, Tóth Tamás azt állítja, hogy éppen ebben állapodtak meg az illetékesekkel az üzem tervezésekor. Csakhogy a mindennapokban ez nem így történik: a felhasználók a járdán és az autósok között is felbukkannak, a használatot követően pedig tetszés szerinti helyen parkolják le a járműveket. Ezt elégelte meg az V. kerület a nyár közepén, és közterületi értékesítésnek minősítette a Lime-szolgáltatást, ami adóköteles. Válaszul a cég kivonult a Belvárosból. Nem csak Budapestnek okoz fejtörést az e-rollerek feltűnése. Prága már hónapokkal ezelőtt egyeztetésre hívta a Lime menedzsmentjét, hogy meghatározzák, milyen feltételekkel maradhat a cseh fővárosban a szolgáltatás. Ezek az itthoni körülményekre is alkalmazhatóak. Például a felhasználóknak nyilatkozniuk kell a Lime applikációján keresztül arról, hogy nem közlekednek a járdán, és nem hagyják olyan helyen a rollert, ahol akadályozza a forgalmat. Ezen túlmenően a prágai vezetés az eszközpark tagjainak számát felső korláthoz köti, piros zónákat hozott létre, ahol nem engedélyezett az e-rollerezés, és dokkolók kialakításával igyekszik megoldani a Lime járműveinek tárolását.

Budapesten már

300

Lime roller cirkál

Budapest e-roller KRESZ Lime
Ezek is érdekelhetik