BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ötvenmilliárdos pályázati keretet nyitottak meg a kkv-k előtt

Mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) támogatására ötvenmilliárd forint keretösszegű pályázati lehetőséget jelentett be György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára. A 70 százalékos intenzitású pályázat célja, hogy elősegítse a magyar kkv-k hatékonyságnövelő, hightech, munkahelymegtartó, munkahelyteremtő és zöldtörekvéseit. A lehetőség első körben a konvergenciarégió vállalkozásai számára lesz elérhető, majd hamarosan – a jelenlegivel megegyező feltételek mellett – pályázhatnak a budapesti és Pest megyei régió cégei is. Az államtitkár elmondása szerint ez a kiírás nagyban eltér a korábbiak logikájától, ugyanis eddig a vállalkozásoknak külön pályázatokra kellett jelentkezniük eszközbeszerzés, innoválás, energiahatékonysági beruházás esetén, illetve ha foglalkoztatási támogatásra szánt vagy képzési forrásokat szerettek volna igénybe venni. A most bejelentett pályázaton ezek összességére van lehetőség, tehát egységes konstrukcióról van szó. A másik újdonság, hogy transzformer pályázatot hirdettek, vagyis a támogatás keretében első körben visszatérítendő forrást kapnak a cégek, és ha teljesítik a kiírásban szereplő kritériumokat – erre másfél évük lesz –, akkor vissza nem térítendővé válik a konstrukció. Az államtitkár elmondása szerint ez azért hasznos, mert így azonnal odaadhatják a forrásokat a jelentkezőknek, és akár egy-két hetes elbírálásra kell csak számítani. Május 29-től lehet benyújtani a pályázatokat, várhatóan június első felében már az első kifizetések is megtörténnek.

Az egyik fontos kritérium, hogy a 2020 áprilisában meglévő munkahelyeknek legalább a 90 százalékát meg kell tartaniuk a vállalkozásoknak. Nagy a nyertes pályázók mozgástere: az elnyert forrásnak akár a felét energiahatékonyságra vagy digitalizációra költhetik, de a 20 százalékát szakértői szolgáltatások és legalább ennyit termeléshez kapcsolódó eszközök vásárlására is fordíthatják. Az öt és 249 közötti létszámú cégek pályázhatnak, és munkavállalónként kapják a forrásokat. Az adott vállalkozás az első kilenc munkavállalója után kilencszer másfél millió forintot kaphat, a tizedik és a negyvenkilencedik dolgozója után fejenként egymillió forintot, minden további munkavállaló után pedig félmillió forintot. A kiírás már elérhető a központi pályázati honlapon.

A vállalkozásoknak legalább

90

százalékát meg kell tartaniuk a 2020 áprilisában meglévő

munkahelyeiknek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.