BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Dokumentumfilmen a járvány sötét napjai

A most zajló Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon mutatták be azt a dokumentumfilmet, amelynek felvételei a koronavírus-járvány első hónapjai alatt négy vuhani kórházban készültek.

A mandarin nyelven forgatott, 93 perces, 76 Days (76 nap) című produkció a járvány elleni küzdelem frontvonalában játszódik, a kínai Vuhanban, ahol először azonosították a koronavírust.

A dokumentumfilmben megjelenő emberek szinte minden képkockán tetőtől talpig védőruhát viselnek, heroikus küzdelmet folytatnak a betegek megmentéséért – írja a távirati iroda.

Az Amerikában élő filmrendező, Hao Wu, aki a filmet forgatókönyvíróként és vágóként is jegyzi, két riporterrel dolgozott a produkción, akikkel sohasem találkozott személyesen. Egyikük egy filmes-újságíró, Csen Vej-hszi, másikuk a névtelenséget választotta.

Csen és kollégája februárban kezdett tudósítani a lezárt Vuhanból, Wu pedig egy televíziós projektje miatt került kapcsolatba velük.

Közös munkájukból született a dokumentumfilm, egy olyan emberi történet, amely a pandémia közepébe viszi a nézőt, megosztva vele az elkeseredettség és az önzetlenség jeleneteit.

A filmesek senkit sem neveznek meg a dokumentumfilmben szereplők közül. Mint jelezték, a produkcióval nem akartak politizálni, a válság emberi oldalát akarták megmutatni.

Mint Wu nyilatkozta: borzalmas filmélmény volt számára, mintha egy háborúban forgattak volna. Miután a járvány egyre nagyobb méreteket öltött, egyre jobban foglalkoztatta annak dokumentálása, hogyan élik át az emberek ezeket a nehéz időket.

A vuhani kórházak, ahol forgattak, szívesen fogadták a filmeseket, mivel azt remélték, hogy a film révén a hiányos készleteiket adományokból fel tudják tölteni, és önkéntesek is jelentkeznek hozzájuk.

Wu elmondta, nagyon szeretné, ha a dokumentumfilmet Kínában is bemutatnák, de egyelőre bizonytalan a forgalmazása.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.