Cégvilág

Jó IT-sokká válhatnak a kismamák

A Green Fox Academy kismamáknak indított képzése után minden hallgató el tudott helyezkedni, a kisgyermekeseket foglalkoztató cégek kiemelkedően eredményesnek tartják a kismamákat.

A hazai cégek a következő két évben 44 ezer infromatikust tudnának felvenni, de nagy a hiány: 9 ezer ilyen állás betöltetlen. Két év múlva már 26 ezerrel több iformatikusra lehet szükség annál, mint ahány a képzésből kikerül az IVSZ – Szövetség a digitális gazdaságért kutatása szerint.

Mindez azért fontos, mert a hazai GDP-nek már most is nagyjából a 20 százalékát állítja elő a digitális gazdaság, amely a következő években a teljes nemzetgazdaság motorjává válhat. Az adott munkaerőpiaci helyzetben a cégek feltérképezték a munkaerő-tartalékokat, így találtak rá a karrierváltást fontolgató kismamákra.

A Green Fox Academy kimondottan számukra indított boothcamp programozóképzést, amelyet már 14-en végeztek el.

A hatfős évfolyam hallgatói a nyáron végeznek, szeptemberben pedig indul a negyedik turnus. A cég közlése szerint minden végzett hallgató el tudott helyezkedni programozóként. A tanfolyamon a kismamák ugyanaz tanulják, mint a többi kurzus hallgatói, de az oktatás időbeosztása alkalmazkodik az élethelyzetükhöz – mondta Szél Péter, a Green Fox Academy technológiai vezetője, a képzés korábbi mentora a cég által szervezett kerekasztal-beszélgetésen.

Fotó: Shutterstock

Polocz Anett, a Cosmo Consult Hungary ügyvezetője az eseményen kiemelte, a vállalat kimondottan elégedett a kisgyermekes dolgozókkal, mert nagyon megbízhatók, és kiemelkedő teljesítményt mutatnak fel.

Ám biztosítani kell számukra a rugalmasságot, és segíteni kell az elhelyezkedésüket például a home office lehetőségével és bölcsődei támogatással.

Farkas Eszter, a BlackRock EMEA HR recruitment partnere úgy tapasztalta, a kisgyermekesek motiváltak, kitartók, és nagyon jól gazdálkodnak az idejükkel. A vállalathoz általában részmunkaidőben térnek vissza, a teljesítményük pedig kiemelkedő.

Az Eurostat adatai azt mutatják, hogy 2017-ben és 2018-ban Európában Magyarországon volt a legalacsonyabb az IKT-specialista szakmában dolgozónők nők aránya: 2017-ben 9 százalékot, 2018-ban 8,6 százalékot, 2019-ben 10,6 százalékot tett ki.

Már az informatikai oktatásban is kevesebb nő vesz részt. Arányuk az informatikai oklevelet szerzők között 2009 és 2014 között csupán 10 százalékos volt az Oktatási Hivatal adatai szerint, de 2015-től 20 százalék körülire emelkedett. Az intenzív, rövid ciklusú informatikai képzésekre szakosodott, úgynevezett bootcamp képzőhelyeken 25 százalékos a nők aránya.

Kínai hekkerek állhatnak a Japán elleni támadás mögött

A híradás szerint a nyomozás során fény derült arra, hogy japán szerverről hajtotta végre a támadást a Tick nevű kínai hekkercsoport.

 

kismama programozás Green Fox
Kapcsolódó cikkek