A vártnál valamivel szerényebb működési eredményt ért el a második negyedévben a Telenor csoport. A norvég távközlési cég kedden azt közölte, hogy a kamat- és adófizetés, amortizáció és egyéb tételek előtti nyereség (kiigazított EBITDA) 12,35 milliárd norvég koronára (1,38 milliárd dollár, 1 norvég korona=34,30 forint) csökkent az egy évvel korábbi 13,18 milliárdról. 

Az elemzői várakozások átlagában jobb adat, 12,7 milliárd korona szerepelt. 

Az organikus (vállalati akvizíciós hatásaitól megtisztított) EBITDA növekedés 3,6 százalék volt az egy évvel korábbi 0,2 százalék után. 

Fotó: Mohai Balázs / MTI

A cég bevétele 27,2 milliárd korona volt, mintegy 1,8 milliárd koronával kisebb a tavalyi második negyedévinél. Az organikus bevétel 3,3 százalékkal nőtt, egy évvel korábban 4,8 százalékkal csökkent. 

A Telenor csoport előfizetőinek száma mintegy 1,7 millióval nőtt, a negyedév végén 170 millió volt. Az oslói tőzsdén hétfőn 1,66 százalékkal gyengült a Telenor csoport árfolyama, egy éven belül pedig 0,34 százalékkal csökkent.

A magyarországi Telenor esetében csak névazonosság van a norvég céggel, a magyar Telenor tulajdonosa időközben a PPF Csoport lett.