Cégvilág

Nehéz lesz pótolni a kiöregedő sofőröket

A nemzetközi forgalomban dolgozó sofőrök megkeresik a havi nettó 700 ezer forintot is, és a belföldi nettó kereset is jellemzően 400-500 ezer forint. Külföldre már nagyon ritkán kell két hétre kiutazni.

Akut probléma a hazai gépkocsivezető-hiány, de természetesen másként jelentkezik a személyszállításban és az árufuvarozásban. A probléma a személyszállításban most, a turizmus leállása miatt kevésbé érződik, ám az újrainduláskor annál nagyobb lesz a baj – mutatott rá a Világgazdaságnak Árvay Tivadar, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének (MKFE) megbízott főtitkár-helyettese. Magyarázata szerint ugyanis

nehéz lesz azokat a sofőröket visszacsalogatni, akik vezetni való turistabuszok híján más területeken találtak maguknak stabil, esetleg hosszú távra biztosnak ígérkező állást, megélhetést.

Fotó: Kallus György / VG

Az árufuvarozás területén az egyik fő nehézség akkor jelentkezik majd, ha a most többségében 50-60 éves, nyugdíjhoz közeledő korosztály tömegével esik ki a pályáról. A mostani tapasztalatok szerint

nagyon nehéz új, fiatal dolgozókat találni a kilépők helyére annak ellenére, hogy a fizetések jók, a munkakörülmények pedig kedvezőbbek, mint korábban.

A nemzetközi forgalomban dolgozó sofőrök megkeresik a havi nettó 700 ezer forintot is, és a belföldi nettó kereset is jellemzően 400-500 ezer forint. Külföldre már nagyon ritkán kell két hétre kiutazni, az egy hetes utak a jellemzőek, a belföldi megbízások teljesítésekor pedig szinte minden esetben otthon alhat a gépjárművezető.

Árvay Tivadar szerint ugyanakkor csökkenti a pálya vonzerejét, hogy nem túl támogató sem a területhez kapcsolódó oktatás, sem a képzést érintő jogszabályi környezet. Sok az adminisztrációs kötelezettség, az ötévenkénti, kötelező felújító vizsgához pedig vizsgakötelezettség is tartozik – bár az MKFE folyamatosan kéri ennek elengedését –, ami persze pénzbe is kerül. A szakember úgy látja, hogy

a mainál sokkal rugalmasabb és munkaerőbarátabb jogi környezetre, továbbá korszerű képzési rendszerre lenne szükség ahhoz, hogy az egyébként is nehezen a pályára csalogatható fiatalokat be lehessen vonzani.

A Gépjárművezetői Képesítési Igazolvány (GKI) megszerzését célzó vizsgáztatás egyébként hamarosan felpöröghet, miután az e vizsgára történő jelentkezések várható növekedése miatt az MKFE, a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (Nit Hungary) és a Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetsége együtt kérte a közlekedési szaktárca államtitkárától, Mosóczi Lászlótól, valamint a Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont Nonprofit Kft. vezetőjétől az érintett kapacitások növelését. Hétfőn a Nit jelezte: megérkezett a válasz, amely szerint a vizsgaközpont a járványügyi korlátozások feloldásával már júliustól teljes kapacitással működik, így várhatóan felgyorsulnak a vizsgák, lesz elég vizsgahelyszín és időpont a tömeges vizsgaigények kielégítése. A szaktárca az érdekképviseletek javaslatának megfelelően a megszerzett képesítés lejárati határidejének az előző kártya érvényességéhez történő igazítását jogszabály-módosítással kívánja megoldani.

Várni kell kicsit a Biregre

Az Innovációs és Technológia Minisztérium (ITM) tervei szerint szeptembertől teljes egészében és élesben működik a közúti árufuvarozók kötelező, előzetes engedély-ellenőrzési rendszere, a Bireg, a név az angol nyelvű megjelölés rövidítéséből ered. A rendszer első lépcsőjét ez év január 1-jén már bevezették, a további, fokozatos lépések azonban kissé csúsznak, erről az ITM a közelmúltban számolt be. Árvay Tibor magyarázata szerint a Bireg második fázisának, a fel- és lerakóhelyek ellenőrzésének két héttel ezelőtti előzetes tesztjének tapasztalatai alapján még további csiszolásra, informatikai fejlesztésre van szükség, ugyanakkor bármikor érkezhet róla hír, hogy e munka lezárult.
 

MKFE Árvay Tivadar NiT Hungary bireg sofőr
Kapcsolódó cikkek