Az uniós társfinanszírozású, illetve állami forrású pályázatok többsége a kis- és középvállalkozások beruházási, fejlesztési elképzeléseit támogatja, ugyanakkor a kormány a nagyvállalati projekteket is ösztönzi. Ezzel összefüggésben az idén is folytatódik a nagyvállalati beruházási támogatás (NBT), a Pénzügyminisztérium (PM) égisze alá tartozó programra 25 milliárd forintos keretet különítettek el. Varga Mihály pénzügyminiszter értékelése szerint az elmúlt évben az NBT jelentősen hozzájárult a magyar gazdaság újraindításához: 

63 hazai cég együttesen 130 milliárd forintnyi beruházást valósított meg, amely mögött 50 milliárd forint állami támogatás állt.

Jelzésértékű, hogy a tavalyi keret is 25 milliárd forint lett volna az eredeti forgatókönyv szerint, a nagy érdeklődésre való tekintettel azonban megduplázták a rendelkezésre álló forrást. 

Fotó: Vasvári Tamás / MTI

A rendkívüli keretemelésről azt szem előtt tartva döntöttek, hogy a kormány álláspontja szerint a gazdaság sikeres újraindításához három tényező együttállására van szükség: munkahelyteremtés, adócsökkentés és beruházások. A szükséges forrásokat – ahogy tavaly, úgy az idén is – a költségvetésből biztosítják. Az a cél, hogy egyre több, a külpiacon is helytállni képes magyar vállalat erősítse a gazdaságot. 

A PM összegzése szerint a startgomb 2015-ös megnyomása óta a nagyvállalati beruházási támogatás mérlege 207 milliárd forint értékben 241 darab támogatott beruházás. 

A fejlesztések összértéke azonban az 510 milliárd forintot is meghaladta, egyúttal csaknem 4000 új munkahely jött létre. Vagyis átlagosan 2,1 milliárd forintos projektbe vágták a fejszéjüket a kedvezményezett piaci szereplők, a finanszírozást tekintve pedig csaknem 860 millió forint állami támogatással számolhattak. Mindez a kapacitásbővítések, technológiafejlesztések révén egyúttal átlagosan 16 álláshelyet teremtett.

Az NBT-bejelentéseket gyakran sajtónyilvános aláírással szentesítik, tavaly júniusban például Varga Mihály egy füst alatt három nagyvállalattal állapodott meg. A tárcavezető a Bis Hungary Kft.-vel, a Videoton Elektronikai Kft.-vel és a Hajdu-Alu Zrt.-vel szignózott szerződést, amelynek révén 2,3 milliárd forint fejlesztés valósul meg 940 milliós támogatással. Varga már akkor kiemelte: az elmúlt időszakban több jelentés megerősítette, hogy a magyar gazdaság újraindítása sikeresen megkezdődött, hamarabb, mint Európa más országaiban. Szavai szerint a koronavírus-járvány megmutatta, hogy a hazai ipar megerősítése, a technológia fejlesztése jó irány. 

A nagyvállalati beruházási támogatás a pandémia miatti leállások idején is folytatódott, munkahelyek tízezreinek megtartását, több ezer új munkahely létrehozását segítette.

Arról is beszélt, hogy a magyarországi nagyvállalatok jelentős mértékben járulnak hozzá a gazdaság teljesítményéhez, hozzáadott értékben 48, beruházásban 40, foglalkoztatásban 26 százalék a részesedésük, és fontos szerepet töltenek be az adott térség gazdaságában.