„Az Ukrajnában kialakult helyzetre való tekintettel február 1-jétől visszavonásig telekomos ügyfeleink ukrajnai partnerhálózatokon forgalmazott mobilroamingdíjait, valamint a Magyarországról kezdeményezett mobil- és vezetékes ukrán hálózatba irányuló nemzetközi hívások, sms-ek díját is teljes mértékben, összeghatár nélkül jóváírja a távközlési cég” – közölte a Magyar Telekom a múlt héten, illetve a Vodafone és a Yettel (korábban Telenor) is meglépte ezt. 

Fotó: Shutterstock

A Telekom arról tájékoztatta a VG-t, hogy a helyzet kiéleződése óta az ukrán hálózatokon roamingoló Magyar Telekom-előfizetők számában körülbelül 20 százalékos csökkenés tapasztalható, ugyanakkor az előfizetők által Ukrajnában indított hang- és sms-forgalom körülbelül a hat-nyolszorosára nőtt, az adatforgalom pedig minimálisan emelkedett a korábbi hetekhez viszonyítva. A Magyar Telekom hálózatán forgalmat lebonyolító ukrán vendég-előfizetők száma körülbelül a hatszorosára nőtt, a hangforgalmuk több mint a hússzorosára, adat- és sms-forgalmuk pedig körülbelül a tízszeresére emelkedett a korábbi hetekhez képest. A szolgáltató előfizetői által Magyarországról Ukrajnába irányuló hívásforgalom a korábbihoz képest több mint nyolcszorosára nőtt.

A Yettel Magyarország is úgy döntött, hogy február 24-től visszavonásig jóváírja az Ukrajnában tartózkodó lakossági és üzleti ügyfeleinek adat-, hang- és sms-roamingdíjait, ezenfelül figyelemmel kíséri, hogy a határ mentén szükség van-e mobilhálózati kapacitásának megerősítésére. A szolgáltató lapunkat arról tájékoztatta, hogy az Ukrajnában roamingoló ügyfeleinek nagyjából a kétharmada a háború kitörésekor elhagyta az országot. A továbbra is a térségben tartózkodó ügyfelek által lebonyolított összes roamingforgalom viszont meghaladta a korábbi hetekben mért mennyiséget. Hálózatán Magyarországról az ukrán telefonszámokra indított, nemzetközi hívások és sms-ek száma is jelentősen növekedett.  

„A háború kitörésének napja, február 24. óta azt látjuk a hálózatunkon, hogy Ukrajnában roamingoló ügyfeleink száma ugyan a harmadára esett vissza, a roaminghívások száma viszont 40 százalékkal növekedett közvetlenül a háború kitörése előtti időszakhoz képest, amit akkor még háromszor annyi felhasználó generált, és naponta átlagosan közel 300 százalékkal több beszédpercet bonyolítottak le a még kint roamingoló ügyfeleink” – közölte a Yettel Magyarország. A roaming sms-ek számában csökkenést tapasztaltak az elmúlt héten, és körülbelül 50 százalékkal nőtt az Ukrajnában az elmúlt héten forgalmazott adatok mennyisége. Magyarországról ukrán telefonszámokra átlagosan kilencszer annyi hívást indítottak az elmúlt héten, mint februárban, a hosszuk pedig átlagosan a nyolcszorosára emelkedett. Az sms-ek esetében háromszoros a növekedés.

A Vodafone a jelenlegi fokozott leterheltségre hivatkozva nem közölt adatokat lapunk kérdésére.