Befejeződött a százhalombattai Dunai Finomító tervezett nagyleállásának első fázisa, a Mol tartotta az ütemtervet, és minden üzemet újraindított, így ismét teljes kapacitással gyártja az üzemanyagot – jelentette be a vállalat.

MOL százhalombattai Dunai Finomítója, kőolaj,
Fotó: Móricz-Sabján Simon

Emlékeztettek: a Mol eredetileg áprilisra időzítette a 11 üzemet érintő karbantartást, de az üzemanyagpiacon kialakult helyzet miatt csak július végén kezdett hozzá a munkálatokhoz, hogy ezzel is biztosítsa az ország benzin- és gázolajellátását. Azt írták: ez volt a Dunai Finomító történetének eddigi legnagyobb karbantartása: a 8 milliárdos költségvetésű munkálatokban több mint 1200 szakember vett részt. A munkálatok a finomító berendezéseinek mintegy 40 százalékát érintették. „A nagyleállás egyben Magyarország egyik legösszetettebb ipari műszaki vizsgája volt, hiszen a szükséges karbantartások után a felelős hatóságok is átvizsgálták a berendezéseket” – áll a közleményben.

Az őszi karbantartás második fázisa október 9-én indul, ennek során további üzemek tervezett nagyjavítását végzik el a szakemberek. A munkálatok befejezése november első harmadára várható.

„Az üzemek teljes körű karbantartásával a Mol hosszú távon biztosítja a hazai üzemanyaggyártás biztonságát” – áll a vállalat közleményében.