BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Nonthaburi,,Thailand,-,Dec,6,,2023,:,Byd,Yangwang,U8

Árat csökkent hazai piacán a BYD, hogy felturbózza a keresletet - A Ferrarit is megszégyenítő szuperautóval állt elő a kínai gyártó

Harmadával növelné idén járműeladásait a BYD, amely már a Teslánál is aktívabb az árcsökkentések terén. Kijöttek az első supercarjukkal is, amelyért szűk 84 millió forintot kérnek.

Dinamikus, mégis konzervatív előrejelzést adott ki a BYD az idei üzleti évére: a szegedi óriásberuházást tervező elektromosautó-gyártó tavaly 3 024 417 hibrid és elektromos hajtású járművet értékesített, az idén megcélozzák a 4 milliós darabszámot, ami a tavalyi 62,3 százalékos bővülésnél jóval alacsonyabb, 32,3 százalékos dinamikát jelent.

20240207_byd_006_VZ20240207 Budapest 
BYD Atto3 
tesztautó 
autó  teszt 

Fotó: Vémi Zoltán  VZ  
Világgazdaság  VG
A BYD valamennyi kategóriában megjelenik elektromos autóival. 
Fotó: Vémi Zoltán / Világgazdaság   

A cég azonban láthatóan óvatos, és bebiztosítja magát, ezért a beszállítóitól 4,2 millió autó legyártásához elegendő alkatrészt rendelt be – jelentette hétfőn a 36kr helyi hírportál. A leadott igényekből az is kiderült, hogy az idén fordul a kocka: tavaly a tisztán elektromos hajtású autók gyártását favorizálták.

A hibridekre helyezik át a hangsúlyt           

Most viszont a tölthető (plug-in) hibridek jelentik a húzóerőt: a terv 2,2 millió hibrid legyártását célozza meg 2 millió villanyautó mellett, míg tavaly az előbbiek 1,438, az utóbbiak 1,574 millió darabot képviseltek az össztermelésből. 

A villanyautó-gyártás növekedési tempójának csökkenése ellenére a Trendforce piackutatónál biztosak abban, hogy a Teslától 2023 negyedik negyedévében elorozott világelsőséget az idén már a teljes éves teljesítményt nézve is megőrizheti a BYD. 

Tavaly év végi kimutatásuk szerint a Tesla globális piai részesedése 19,9 százalékos volt, az eladott 1 808 581 darab autójuk 248 ezerrel volt több a BYD-énél, az utóbbi 17,1 százalékkal zárt a második helyen.     

Glóriát érdemelnek az olcsó autók is                 

Bár az igazi profitot a BYD a luxus- és prémiumautó-szegmens fefuttatásától várja, és ottani nagyratörő terveivel próbálja meggyőzni befektetőit, eközben a „sűrű fillérre” alapozó stratégiáját is érvényesíteni akarja. 

A 36kr igen ambiciózusnak tartja a BYD eladási terveit, főként a legnagyobb, hazai piacán, ahol a kereslet látványos visszaesése miatt a gyártók már-már öngyilkos árversenybe kezdtek a megmaradt vásárlók magukhoz csábításáért. 

A negatív árversenyben már nem is a tavalyi kirobbantója, a Tesla jár az élen, hanem a BYD.    

A cég a legtöbb tömegmodelljénél kihozza a Glory Edition kivitelt, amely a tavalyi ráncfelvarrások eredményét a Champion Edition szlogennel reklámozó modellkivitelnél is mélyebb árkategóriát képvisel. 

BYD Auto Japan shows BYD’s new EV DOLPHIN in Tokyo on Sep. 20, 2023. The electric vehicle of Chinese company was launched on the same day in Japan.?( The Yomiuri Shimbun ) (Photo by Kentaro Otsuka / Yomiuri / The Yomiuri Shimbun via AFP)
A Dolphin alapárát 4,98 millió forintra csökkentette a BYD.
 Fotó: Kentaro Otsuka / Yomiuri / AFP  

A hangzatos jelzők azonban hamar elkopnak, egyre fapadosabb verziókra való aggatásuk pedig kontraproduktív is lehet. A két kivitel közötti különbség átlagosan 2780 dollár, ezt pedig valóban nagy dicsőség lesz kitermelnie még a BYD-nek is. 

A Magyarországon is kapható belépőmodell, a Dolphin „glóriás” kivitelét épp pénteken leplezték le, látványos show közepette. Magát az autót az új külleme és tudása nem tette szemrevalóbbá, de nem is ezen volt a lényeg, hanem az áron, amelet most először százezer jüan alá tudtak szorítani. 

A korábban öt kivitelben rendelhető Dolphinból négy maradt, az ár 99,8 ezer jüanról indul, szemben a korábbi 116,8 ezerrel. Ez átlagosan 15 százalékos árvágás, s 

forintban kifejezve 4,98 millióra cserélték a belépő modell árcéduláját a korábbi 5,83 millióról.     

És itt sem állnak meg, szerdán a Han és a Tang márka jön ki a Glory Edition kivitelben, nyakon öntött árazással.

Hideg zuhanyban a BYD beszállítói is részesülhettek, velük a cég azt közölte, hogy térjenek vissza a 2023-as kiinduló áraikhoz, azaz vegyék úgy, mintha az infláció nem is létezne. Házon belül is megy a szigorítás: kiadták az ukázt, hogy az első fél évben 10 százalékkal kell olcsóbban adniuk az akkumulátorokat a saját autóikhoz, a második fél évben pedig radírozzanak le újabb 10 százalékot az árból.

A Yangwanggal törnek borsot a Ferrari orra alá           

S ha már árazás, a BYD prémiummárkája, a Yangwang U9-es modelljét rögtön a supercar kategóriába sorolták, ahol a Ferrarikkal és a Lamborghinikkel küzdhet a megrendelők kegyeiért. A BYD marketingesei nem voltak szégyenlősek, az 1306 lóerős, százra 2,36 másodperc alatt felgyorsuló elektromos járműért 1,38 millió jüant, azaz 83,9 millió forintot kérnek. 

SHANGHAI, CHINA - APRIL 20, 2023 - Spectators look at BYD's first pure electric supercar ''Yangwang U9'' at the Shanghai Auto Show in Shanghai, China, April 19, 2023. Byd's pure electric supercar ''Yangwang U9'' is equipped with BYD's self-developed ''four-motor independent drive vehicle power architecture'' and Yunnian (New energy exclusive Intelligent body Control System) technology, which can accelerate 0-100km/h to 2 seconds. It is understood that ''Yangwang U9'' is positioned as a high-end new energy electric performance supercar, and the price may exceed one million yuan. (Photo by Costfoto/NurPhoto) (Photo by CFOTO / NurPhoto / NurPhoto via AFP)
A Yangwang U9-es supercar hátulnézetben is lenyűgöző.
 Fotó: CFOTO / NurPhoto / AFP 

A kétüléses U9-est egyetlen változatban kínálják, ereje pedig meghaladja bármelyik V12-es benzinmotoros sportkocsiét is. A kocsi egy töltéssel 450 kilométer megtételére képes, érdekesség, hogy dupla csövű, azaz egyszerre két töltőpontra is rácsatlakoztatható a gyorsabb „tankolás” érdekében, s így 30-ról 80 százalékra tíz perc alatt fel lehet tölteni az akkumulátorait. 

A gyártó az akkumulátorra élettartam-, a kocsira hat évig vagy 150 ezer kilométer futásteljesítményig terjedő garanciát vállal. A megrendelőktől nem előleget, hanem 15 millió forintnyi foglalót kérnek, azaz ha menet közben meggondolná magát, akkor ezt garantáltan elbukja.

Háromtagúra bővül a család        

A tavaly januárban életre hívott Yangwang prémiummárka első képviselője a hibrid hajtású U8 városi terepjáró volt, a 1,09 millió jüanos (54,4 millió forint), ezer lóerős autóból decemberben 1593, januárban 1652 példányt adtak el. És nemsokára gyártásba kerül az egymillió jüanos BYD-luxusszedán, az U7-es is.

A model of the premium brand YANGWANG U8 is being displayed at a BYD store in Shanghai, China, on January 19, 2024. (Photo by Costfoto/NurPhoto) (Photo by CFOTO / NurPhoto / NurPhoto via AFP)
Az ezer lóerős Yangwang U8-as hibrid SUV ára 55 millió forintról indul.
 Fotó: CFOTO / NurPhoto / AFP

De jön hamarosan a SU7-es is, csakhogy ezt az okostelefonjairól és okoseszközeiről ismert Xiaomi dobja a piacra. A cég elnöke a Xiaomi univerzumba invitálja a prémiumkategóriás, de még ismeretlen árú szedán leendő vásárlóit, akik a cég valamennyi szolgáltatásához hozzájuthatnak majd. 

Weibing Lu a CNBC-nek adott interjújában elmondta, hogy high-tech okostelefonjaik eladott számából visszakövetkeztethetően mintegy 20 millió érdeklődőre számíthatnak. 

Az okostelefon és az okosautó alkotta ökoszisztéma a Xiaomi fejlesztéseinek sarokköve, a cég 10 milliárd dollárt költ arra, hogy nevéhez méltó helyet vívjon ki magának a villanyautó-piacon. A cég első autóit Kínában a második negyedévtől forgalmazzák.

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.