BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Fortnite az iPhone-on: visszatérésre készül az Epic, az Apple engedélyére vár

Öt év jogi huzavona után hamarosan újra elérhető lehet a Fortnite az Apple App Store-jában. Az Epic Games vezérigazgatója szerint akár már holnap is visszatérhet a játék – ha az Apple nem gördít akadályt elé.

A mobiljátékpiac egyik legnagyobb jogi ütközete érhet véget napokon belül: Tim Sweeney, az Epic Games vezérigazgatója szerint a Fortnite újra elérhető lehet az iPhone-felhasználók számára, miután egy bíró a közelmúltban elmarasztalta az Apple-t, amiért nem tett eleget egy korábbi ítéletnek, amely külső vásárlási linkek engedélyezésére kötelezte – írta a Macworld.

epic games
Az Epic Games vezérigazgatója szerint akár már holnap is visszatérhet a játék – ha az Apple nem gördít akadályt elé / Fotó: AFP

Ez volt az eredeti konfliktus középpontjában is, amely 2020-ban a Fortnite App Store-ból való eltávolításához vezetett. Sweeney már korábban jelezte, hogy a játék az ítélet nyomán visszatérhet az amerikai App Store-ba „a jövő héten”, és ez a hét most a végéhez közeledik. 

Azóta többször is megerősítette a szándékot, legutóbb május 3-án, amikor az X-en arról írt, hogy az Epic felvette a kapcsolatot az Apple-lel a Fortnite visszahozásáról. 

Mivel az Epic amerikai fejlesztői fiókját korábban az Apple kitiltotta, a játékot most egy svéd App Store-fiókon keresztül tervezik benyújtani jóváhagyásra.

„Nagyon meglepne, ha az Apple most akadályozná meg a játék visszatérését. El sem tudom képzelni, hogy blokkolnák” – mondta Sweeney a héten egy podcastinterjúban.

Elhamarkodott az Epic Games optimizmusa?

Ugyanakkor nem ez az első alkalom, hogy az Epic nyilvánosan optimistán nyilatkozik a Fortnite visszatéréséről. 2023 elején is volt egy sejtelmes tweet, amely év végi visszatérésre utalt, ám végül csak az Európai Unióban vált újra játszhatóvá a játék – ott is csak harmadik féltől származó alkalmazásboltokon keresztül, nem pedig az App Store-ban.

Akárhogy is alakul, a Fortnite-rajongók nincsenek teljesen kizárva: továbbra is léteznek kerülő utak, például felhőalapú játékplatformokon keresztül, amelyek révén az iPhone- és iPad-felhasználók is hozzáférhetnek a játékhoz.

A Fortnite kiadója megint nekimegy a Google-nek – ezúttal a Samsungot is célkeresztbe veszi

Az Epic Games, úgy tűnik, továbbra sincsen kibékülve a Google-lel – újra beperelte, de ezúttal a Samsungot sem hagyja békén. Az Epic Games szerint a két vállalat összefogott, hogy alkalmazásboltjaikat kivételes helyzetbe hozzák, és megvédjék őket a versenyhelyzettől. Mindezt a felhasználók megtévesztésével.

 

 

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.